Új vezető a KBC Békés Megyei Települések Fejlesztéséért Nkft. élén

2021. február 5. 11:48 | behir.hu

Új ügyvezetővel száll ringbe a Békést is magába foglaló KBC Békés Megyei Települések Fejlesztéséért Nonprofit Kft. a most induló EU-s költségvetési időszakban elérhető uniós forrásokért.

A 2021-ben elinduló uniós költségvetési ciklusban Miklós Melinda szervezi majd a KBC-n belüli közös pályázati tevékenységeket Beleznai Róbert ügyvezetővel. Személyében egym a térség fő erősségéhez, a természeti környezethez és annak célszerű használatához messzemenően értő szakmérnököt köszönthetünk, aki emellett szerteágazó tapasztalatokkal rendelkezik a különféle EU projekteket érintő pályázati és megvalósítási tevékenység terén is – osztotta meg a hírt a békési polgármesteri kabinet. Munkájához, céljai, céljaink eléréséhez sok sikert, jó erőt és sok  kitartást kívánt a mai nappal Kálmán Tibor Békés város polgármestere.

– Hiszem, hogy közös munkánk nyomán egy sikeres pályázati ciklus erősíti majd Békés és a térség jövőjét, kiaknázva a jól bevált, immár hagyományosnak nevezhető együttműködést településeink között. Egyúttal köszönetet szeretnék mondani Dr. Glózik Klárának, aki a most lejáró uniós költségvetési időszakban segítette igen hatékonyan a pályázati munkánkat, hozzájárulva ezzel a régió felzárkózásához, megerősödéséhez. A jelenlegi biztos alapokról tovább lépve az előttünk álló időszakhoz is komoly reményeket fűzök – nyilatkozott Kálmán Tibor polgármester.

Ezek is érdekelhetik

További programok »

Itthon

Kemény fagyokkal indul a hét, majd enyhülés jön

Kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a fagy, és vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
07:22
FEL