Új versenykiírás a női röplabda élvonalban

2017. július 1. 18:31 | Zsíros András

A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta a 2017/2018-as idény versenykiírására vonatkozó javaslatot, mely alapján a jelenlegi 12 NB I-es csapat, első körben, két hatos csoportban küzd meg egymással. A csoportok első három helyezettjei alkotják a majdani Szuperliga mezőnyét, akik versengenek tovább a bajnoki címért.

Íme a csoportok:

I. csoport:
- Békéscsabai Röplabda SE
- Jászberény
- UTE
- Gödöllő
- Budaörs
- Szombathely

II. csoport:
- Vasas
- Nyíregyháza
- MTK
- Kaposvár
- TFSE
- Palota.

A pontvadászat a női válogatott EB szereplése miatt október közepén kezdődik az előzetes tervek alapján.

Forrás: facebook.com/roplabda

További programok »

Sport

Háromgólos hátrányból nem tudott felállni a Gyulai Termál

Ekker Attila csapata az ESMTK együttesét fogadta az Id. Christián László Városi Sporttelepen az NB III-as labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában, vasárnap. A fürdővárosi gárda már az első félidőben háromgólos hátrányba került ellenfelével szemben, majd helyzetek sorát alakította ki és ugyan szorossá tette a mérkőzést, de pontot nem szerzett.
2025. május 12. 19:40
FEL