Új várótermi padok a békési rendelőintézetben

2021. március 14. 07:28 | D. Nagy Bence

A Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő József Attila utca 5. szám alatti telephelyén lévő rendelőintézet járóbeteg szakrendelésein a régi várótermi padok helyett új, türkiz színű padokon várakozhatnak a betegek a vizsgálatokra.

– A tavaly évi finanszírozás a járványügyi helyzetből fakadóan olykor bizonytalan volt, ennek ellenére stabil, gazdaságos működést tudtunk biztosítani a járóbeteg-szakellátásnak, ezáltal tervezhető volt a betegellátás. A betegérdekeket figyelembe véve döntöttünk úgy, hogy a régi várótermi padokat lecseréljük, bizakodva abban, hogy ezzel az újítással is sikerül javítani a várakozó betegeink közérzetén – fogalmazott Erdélyi Imola, a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő igazgatója.

 

A rendelőintézet új padjai. (Forrás: Békési Polgármesteri Hivatal)

 

Az igazgató kiemelte, hogy a közelgő infrastrukturális fejlesztés újabb előrelépést jelent majd az intézménynek, amely tovább emeli a településen biztosított egészségügyi ellátás színvonalát. 

 

Forrás: Békési Polgármesteri Hivatal

 

További programok »

Itthon

Kemény fagyokkal indul a hét, majd enyhülés jön

Kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a fagy, és vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
07:22
FEL