Új képességfejlesztő ház nyílt Kondoroson

2022. október 31. 14:46 | Vári Bianka

Októberben nyitotta meg kapuit az a hely Kondoroson, ahova a szülők gyermekük fejlődésével kapcsolatos kérdéseikkel fordulhatnak. A Mosolygó-Mocorgó-Motyogó Képességfejlesztő Ház ötletgazdáját, Kalmár-Opauszki Anitát kérdeztük a kezdetekről.

– Hogyan fogalmazódott meg a gondolat, hogy képességfejlesztő házat hozzon létre Kondoroson?

– Pedagógusként és szülőként is éreztem annak hiányát, hogy nincs egy olyan hely, ahová fordulhat a szülő, ha kétségei támadnak a gyermek fejlődésével kapcsolatban vagy épp ellenkezőleg, tehetséges és nem tudja, hogyan lehetne ebben fejlődni. Mosolygó-Mocorgó-Motyogó Házunk módszertani alapjai a képességfejlesztések számos lehetőségén alapulnak.

 

– Kik segítettek ebben, kikkel dolgozik együtt?

– Képességfejlesztő Házunk egy saját álom megvalósítása, de ez az álom csak úgy valósulhatott meg, hogy az alapkoncepció kidolgozásakor felmerült szakterületekre olyan magasan képzett gyógypedagógusok, fejlesztőpedagógusok, tanárok és pszichológus fogadta el a felkérést, akik neve már önmagában garancia a minőségi munkára. Mindemellett hangsúlyt fektetek arra is, hogy a Védőnői Szolgálattal, az Oktatási- és nevelési intézményekkel, illetve a Pedagógiai Szakszolgálattal is szakmai kapcsolatot ápoljak, hiszen eredményt csak így tudunk elérni.

 

– Milyen korú gyerekekkel foglalkoznak és milyen formában?

– 0-21 éves korig foglalkozunk gyerekekkel, egyéni és csoportos formában is.

 

– Milyen rövid- és hosszú távú célokat fogalmaztak meg?

– Rövid távú céljaink között szerepelt, hogy minden kidolgozásra került programunk teljes létszámmal működjön és a pedagógusok vállalt foglalkozásai is elinduljanak. Ez a cél megvalósult, hiszen minden foglalkozásunk teljes kihasználtsággal működik. Hosszú távú céljaink között szerepel egy olyan bázis intézmény létrehozása, ahol regionális szinten is megtalálható számos fejlesztési lehetőség, vagy egy olyan tudásbázis létrehozása, ahol szakmai műhelyek működnek együtt a gyermek fejlődése érdekében.

 

– Mi lesz a következő program?

– Terveim között szerepel TSMT-terápia elindítása és egy tehetséggondozó program kidolgozása.

További programok »

FEL