Új időszámítás kezdődik a közigazgatásban

2018. január 3. 14:17 | behir.hu

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény, rövidítve az „Ákr.” 2018. január első napján történő hatálybalépésével új időszámítás kezdődik, mivel az új kódexszel egy ügyfélközpontú, átlátható és gyors eljárásmód valósulhat meg. A törvény új jogintézményei biztosítják az eredményes közigazgatás megvalósulását, a tekintélyelvű felfogást felváltja az egyént, az ügyfelet középpontba helyező, bizalmon és együttműködésen alapuló eljárásrend – szól a Békés Megyei Kormányhivatal közleménye.

Az új közigazgatási rendtartás egyik nagy erénye a tömörsége, mindössze egy harmada az előző jogszabály szövegének, ami új szemléletmódot, szabadabb bizonyítást, és rövidebb eljárást tesz lehetővé. Előbbinek köszönhetően a hatósági ügyek több mint 80 százalékában nyolc napon belül érdemben dönthet a hatóság.

Az új eljárási törvény az eljárások jogszerű, szakszerű és gyors lefolytatását célozza. A kormányhivatal célja, hogy Békés megyében a Jó Állam célkitűzésének megvalósításával az egységes jogértelmezés, joggyakorlat érvényesüljön, fontos a következetesség és a hitelesség, amely magas szinten garantálja a kiszámíthatóságot és a jogbiztonságot az ügyfeleknek.

A Békés Megyei Kormányhivatal feladatának tekintette valamennyi, hatósági eljárást folytató ügyintéző felkészítését, ezért a szervezeti egységeiben dolgozók folyamatos képzése mellett kiemelt figyelmet fordított a megyében működő egyéb állami- és önkormányzati szervek tisztviselőinek oktatására. A következő állomás 2018. elején lesz, amikor a kamarákban dolgozóknak tartanak képzést.

 

További programok »

FEL