Új edző a Békési Kajak-Kenu Club élén

2022. július 27. 19:00 | behir.hu

Moldován-Garas Helga veszi át a stafétát a békési sportszervezetnél.

Moldován- Garas Helga 25 éve dolgozik Békésen testnevelő tanárként. Magáról úgy vall: minden sport érdekli, de az első sportág, amit kipróbált, a kajak-kenu volt. Akkori testnevelő tanára javaslatára 10 éves korában kezdett el kajakozni.

– Szerencsésnek mondhatom magam, mert több éven keresztül versenyezhettem és számos sikert érhettem el. Sokat köszönhetek a sportágnak, hiszen a gyermekkorban szerzett tapasztalatok nagyban befolyásolták a személyiségemet. A kajak megtanított - sok egyéb dolog mellett - a fegyelmezettségre, pontosságra, a kudarc-siker feldolgozására, a természet szeretetére. A kajak-kenu változatos mozgásélmény a szabadban, amit barátok közt gyakorolni móka és kacagás – fogalmazott az új edző.

Mint mondta, abban szeretne segíteni, hogy minél több fiatal kipróbálhassa, gyakorolhassa Békésen a kajak-kenu sportágat és minél többen éljék át azt a sportélményt, amelyet ő kapott fiatal korában. 

– Körösök mentén a kajak-kenu sport elsajátítása adott lehetőség. Szerintem mindenkinek ki kell próbálni. Akár azért, hogy fiatalon sportsikereket érjen el valaki vagy azért, hogy felnőttként jártas legyen a kézzel hajtott hajók mozgatásában. Az eszközök és a szakemberek adottak, már csak el kell jönni a csónakházhoz. Nem csak gyereknek tudunk ajánlani mozgás lehetőséget, víziélményeket…. – zárta gondolatait az új edző.

További programok »

FEL