Martin Heidegger, a híres német filozófus jutott a húszas években a meggondolásra, hogy az idő a történő események rendjében létezik. Norvég kutatók csokoládé-imádó patkány segítségével erősítették meg, hogy az agy valóban így működik.
Az órák pontosan mérik az időt, de emberi szempontból az idő múlása igencsak tág fogalom. Lassan telik, ha nehéz munkát végzünk és repül, amikor szórakozunk. Gyorsabban látszik múlni az idő, ha korosabbak vagyunk, mert az agy, amely raktározza a történteket, csak az új tapasztalatokat rögzíti, a már ismerteket nem – míg a gyereknek minden, amit megél, új és különböző.
Agyunkban minden, amit megélünk, az ú.n. epizodikus memóriába kerül. Agyunk belső „órájában” rögzíti, mi hol és mikor történt.
A norvég Kavli Intézet kutatóinak állatkísérletek segítségével sikerült megállapítani, hogy mely egymással összekapcsolt agyi cellák jelentik ezt az „órát.” Mások a kicserélt jelek, ha ismétlődő a tevékenységünk és más, ha újat tapasztalunk.
Marco, az elektronikus észlelőkkel felszerelt kísérleti patkány magatartása volt erre a bizonyíték. Az első fordulóban szabadon rohangászhatott ketrecében, kedvenc eledelét, csoki-darabkákat keresve. Idegpályáinak jelzései változtak, amikor a keresés után talált csokoládét és megint mások voltak, amilkor tovább keresett. Azaz az állat „órája” bekapcsolódott és rögzítette időben az új benyomásokat, egyúttal figyelmen kívül hagyva az ismétléseket.
A tudósok szerint új területet tártak fel az idegrendszer kutatásában.
Forrás: Piac & Profit/Nature
