Túzok Tusa 2024 - Szakmai interjúk röpítették a legjobb csapatokat a döntőbe

2024. április 2. 07:28 | behir.hu

Az idei évben is kitartó munkával lehetett bekerülni a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Túzok Tusa című természetismereti versenyének döntőjébe – írja az igazgatóság hivatalos oldala.

Az első fordulóban a már hagyományosnak számító feladattípusok, mint az „év fajai”, a „messenger üzenetek”, a „keresztrejtvény”, vagy a „botanikai fejtörő” mellett az idén 10 éves Körösvölgyi Állatpark lakói is küldtek hangulatos képeslapot rokonaik számára. A pályázóknak egy általuk kedvelt élőlényről kellett rap, vers, vagy dalszöveget írniuk, továbbá a szervezők szófelhőbe rejtették dr. Sterbetz István műveit, de a legnagyobb kihívás talán egy természetvédelmi témájú interjú elkészítése volt egy olyan személlyel, aki szereti a természetet, vagy a szakmája szorosan kapcsolódik a természethez, természetvédelemhez.

Míg a Túzok Tusa vetélkedőn gyakran előforduló feladatokat egyszerűbben meg lehetett oldani a több időt, munkát, kreativitást igénylő próbatételeket csak nagyobb erőfeszítéssel lehetett teljesíteni. Idén is ezek a feladatok jelentették a különbséget és adott esetben biztosították egy csapat döntőbe jutását.

A Túzok Tusa első fordulójának zsűrije a szépen összeállított interjúkat kiemelt érdeklődéssel olvasta. A beküldött anyagok sorából is kimagaslik a „Kisúji baglyok” csapat dr. Tóth Albert Józseffel készített interjúja, amelyet fotókkal illusztráltak. Berci bácsiról tanítványai mindig nagy elismeréssel nyilatkoznak, Nobel-díjas tudósunk Karikó Katalin a mai napig a legnagyobb szeretettel emlékezik meg a pályáját megalapozó egykori gimnáziumi tanáráról.

A battonyai „Őrült mókusok” csapata Csathó András István botanikust kérdezte szakmai tevékenységéről és a természetvédelem fontosságáról. Anyagukat fotókkal és rajzokkal is színesítették.

Vármegyénk elismert szakemberével, Váncsa Klárával, a Munkácsy Mihály Múzeum természettudományi muzeológusával pedig két csapat, a „Havasi cincérek”és a „Kerge Marhák” csapata is beszélgetett.

A Túzok Tusa döntőjére bejutott csapatokat április 22-én, hétfőn várják a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Állatparkjába.

 

A végső sorrend szoros pontozás mellett az alábbiak szerint alakult:

A Túzok Tusa 2024 első fordulójának eredményei:
Döntős csapatok

1. helyezés „Kisúji baglyok”- Szőlősi Anna, Mészáros Bálint / MZSRK Arany János Ált. Isk. Tagintézmény, Kisújszállás 160,5 pont

2. helyezés „Alföldi birkák”- Kelemen Bernadett, Nagy Edina Éva, Simon Hanna / Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Békés 160 pont

2. helyezés „Csabi és csapata”- Török Zsolt, Budai Sándor Andor, Hegedűs Csaba / Öcsödi József Attila Általános Iskola, Öcsöd 160 pont

2. helyezés „Kerge Marhák”- Gyeraj Levente, Gyeraj Ákos, Szipsjak Levente / Erzsébethelyi Általános iskola, Békéscsaba 160 pont

3. helyezés „Alapozók”- Lakatos Jázmin, Nagy-Palócz Kornélia, Bíró Bence / Alapi Általános Iskola, Alap 159,5 pont

3. helyezés „Havasi cincérek”- Pepó Lili, Nagy Petra, Zahorán Noémi / Erzsébethelyi Általános iskola, Békéscsaba 159,5 pont

4. helyezés „Spanyol csigák”- Mike Sötét Kinga, Nagy Gáspár Petra, Kis Csenge / Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola 158,5 pont

4. helyezés „Kacsalábú kacsák”- Bánfi Eszter, Csomor Lilla, Major Nándor / Benka Gyula Ev. Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk. és Óvoda, és AMI 158,5 pont

5. helyezés „Őrül mókusok”- Olteanu Simon, Lénárdt Abigél, Simon Sára / Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda, Battonya 158 pont

5. helyezés „Kuvik Banda”- Kovács Petra, Pataki Dóra, Simon Ábel / Szlovák Gimnázium, Ált. Isk, Óvoda és Kollégium, Békéscsaba 158 pont

6. helyezés „Tulzós csajok”- Fadré Barbara, Sajgó Dóra Tímea, Kurucz Rebeka Réka / Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Békés 155 pont

7. helyezés „Réti csigák”- Erdei Ferenc, Farkas Ádám, Takács Patrik / Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Békés 148,5 pont

8. helyezés „Mezei virágok”- Bodor Bernadett, Hajdú Alexa, Kőszegi Kamilla / Péter András Gimnázium és kollégium, Szeghalom 147 pont

9. helyezés „MadarÁszok”- Tóth Réka, Tóth Jázmin, Weigert Petra Adina / Szabó Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vésztő 145 pont

10. helyezés „Sóvirágok”- Sós Johanna, Sós Lorett, Sós Barbara / Klauzál Gábor Általános Iskola, Hódmezővásárhely 143 pont

11. helyezés "Csupasz Turkálók”- Sovány Bendegúz Péter, Tábori Bianka, Baráth Csenge / Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Óvoda, Szarvas 141,5 pont

További programok »

FEL