Tovább fejlődik a térség egyik kiemelt útvonala, a 47-es főút

2025. november 14. 17:23 | Osgyán Ágnes

Leghamarabb 2029-ben zárulhat a 47-es számú főút Békéscsaba-Berettyóújfalu közötti szakaszának kétszer kétsávossá alakításának tervezése - mondta Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár csütörtökön, Szeghalmon. A beszámolóban szó esett a Bucsa-Füzesgyarmat, a Szeghalom-Vésztő és a Szeghalom-Berettyóújfalu közötti szakaszokat érintő beruházásáról.

Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár hangsúlyozta: Magyarország előrelépéséhez elengedhetetlen a vidék fejlesztése. Ebben az infrastrukturát célzó projekteknek kiemelt szerepe van, legyen szó akár az utakat vagy a kötöttpályás vasúti közlekedést érintő modernizációról.

 

 

– Az egyik legfontosabb célunk, hogy biztonságosabbá tegyük a közlekedést, és növeljük annak kényelmét – legyen szó egyéni vagy közösségi közlekedési módokról. Minden fejlesztésnél arra törekszünk, hogy azok valóban a helyben élők érdekeit szolgálják,  erősítsék a helyi közösségeket, támogassák a térség gazdaságát, és olyan beruházásokat tervezzünk, amelyekkel az adott település és vármegye lakói egyetértenek – fogalmazott a közlekedésért felelős államtitkár. Hozzátette: annak érdekében, hogy a helyi közösségek igényeinek megfelelő legyen a fejlesztés, a beruházásra vonatkozó terveket folyamatosan egyeztetik a térségben élők képviselőivel.

A szeghalmi fórum célja az volt, hogy az érdeklődők megismerjék a térséget érintő, 47-es főút fejlesztését célzó beruházás részleteit és megvitassák a felmerülő kérdéseket.

 

 

– Nem kisebb célt tűztünk ki magunk elé, mint hogy a Berettyóújfalutól Békéscsabáig tartó, mintegy 85 kilométeres szakasz négynyomúsítása megtörténjen. Ez a rész a 220 kilométeres út mintegy 40%-át teszi ki. Néhány évvel ezelőtt vágtunk bele a tervezési folyamatba, és azóta is azon dolgozunk, hogy ezt a jelentős fejlesztést sikerre vigyük – osztotta meg Pántya József útépítési beruházások támogatásáért felelős helyettes államtitkár.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL