Történelmi csúcson a tojás ára!

2017. november 30. 18:03 | Horváth Szabolcs

Történelmi csúcsokat dönt a tojás ára! A szakemberek szerint a mostani áremelkedés a néhány hónappal ezelőtt egész Európába begyűrűző fipronil-botránynak és az évközi madárinfluenza járványnak tudható be. A vásárlók pénztárcája is megérzi a több mint 70 százalékos árnövekedést.

Egy békéscsabai élelmiszerlánc egyik áruházában folyamatosan érkeznek a vevők egy átlagos hétköznapon. Van, aki csak elmegy a pult előtt, megnézi és vissza is teszi a tojást. A megkérdezett vásárlók azt mondják, így is megveszik a terméket, de érzik az áremelkedést.

Az élelmiszerboltoknak is be kell építenie az árba a növekedést, mint mondják, ők is drágábban jutnak hozzá a tojáshoz. Az egyik belvárosi üzletben maximum 10 százalékkal esett vissza a forgalom.

- Ugyanannyit vásárolunk a kereskedőktől, természetesen a vásárlókat nem akarjuk késztetni arra, hogy kevesebbet vegyenek. Mindenképpen megvesszük azt a mennyiséget, mert szükség van rá az ételek elkészítéséhez és nem akarjuk, hiány legyen belőle - mondta Vraukó Ilona, a Százas ABC boltvezető helyettese.

A magyar tojástermelők a hazai piac körülbelül 70-75 százalékát tudják ellátni, vagyis a piac import érzékeny. A tojásszövetség szerint a fipronil-botrány és a madárinfluenza járvány miatt kevesebbet termeltek a külföldi cégek, ez pedig felnyomta az árakat. Hazánkban csak négy helyen találtak fertőzött tojást.

- Nálunk nem volt érezhető az állomány-, illetve termeléscsökkenés hatása. De miután Magyarország import érzékeny, és egyébként egy kis piacnak számít Európában, ezért minden apró mozgást érzékel a hazai piac. Ez okozta nálunk is az árnövekedést - nyilatkozta dr. Molnár Györgyi, a Baromfi Termék Tanács főtitkára.

Évente öt és fél millió darab tojás kerül ki abból a kardosi üzemből, ahol Kalhammer Mátyás már harminc éve foglalkozik tojástermeléssel, elmondása szerint jó áron tud értékesíteni. Hozzátette: nem rég volt olyan felvásárlója, akit az ár nem is érdekelt, akkora a tojáshiány.

- Sajnos készlethiánynál nincs miről beszélni és nekem megvannak az állandó vevőim. Már hosszú évek vagy évtizedek óta van több ilyen partnerem. Saját boltom van, és elsősorban őket szolgálom ki. Volt nyolc-tíz kereskedő, aki megkeresett a tojáshiány miatt, de nem tudtam kiszolgálni - fogalmazott dr. Kalhammer Mátyás tojástermelő.

Azt a szakemberek sem tudják, hogy mikor kezdhet majd visszaesni a tojás ára, és hogy mi lehet az új árszint. Szerintük decemberben – karácsony előtt - még várható egy nem túl erős emelkedés.

 

 

 

További programok »

FEL