Tornagyőztes a BRSE - galéria

2016. október 1. 18:10 | behir.hu

Hazai sikerrel zárult a ZéPé Café-Viharsarok Kupa Békéscsabán. A lugosi rivális legyőzése után a bajnokságban négy közé vágyó nyírségiekkel csapott össze a bajnoki címvédő és négy szettben győzött, így itthon tartotta a kupát.

A csabaiak nem változtattak a pénteki összeállításon, ugyanazzal a csapattal vették fel a harcot a Lugost szintén legyőző Nyíregyházával szemben. Kiegyenlített csatával és több rontott nyitással kezdődött a meccs, a hazaiak 9-10 után kaptak lábra, folyamatosan növelték előnyüket, a sérülésből visszatérő Tanja Matic és a fiatal feladó, Petrenkó Brigitta is szórta a pontokat, magabiztos 25-15 lett a nyitány.

A második felvonást is a házigazda kezdte jobban, folyamatosan két-három pont volt a különbség. 10-10-nél egyenlített a nyírségi együttes, de innen 8-2-es rohanással meglépett a BRSE. A hazaiak talán el is hitték, hogy megvan a játszma, egy-egy figyelmetlenség mellett az argentin Fernandez vezetésével már a vezetést is átvette a vendég gárda. 22-23-nál Sasa Nedeljkovic időt kért, onnan pedig három hazai egység jött, és már 2-0 volt az állás.

A harmadik játékrész rossz kezdése után (2-7) kilencnél egyenlített a Csaba, a Szombathelyi Szandra vezette vendégek újra meglógtak és előnyüket megőrizve szépítettek (20-25, 2-1). A negyedik szettben fej-fej mellett haladtak a csapatok, két pontnál nem volt nagyobb a különbség. A játszma elején inkább a vendégek, utána viszont a házigazdák vezettek, szoros csatában jött a hajrá. 22-23 után újra Sasa Nedeljkovic együttese hozott jó döntéseket, és Sarah Clement blokkjával az első meccslabdát értékesítve született meg a 3-1-es hazai siker. A BRSE ezzel nemcsak meccset, hanem a tornát is megnyerte, így önbizalomnövelő győzelemmel hangolt a Közép-európai Liga és a bajnokság közelgő rajtjára.
 

FEL