Töretlen a versenyszféra - elmaradt a nagy cégmegszűnési hullám

2021. január 20. 15:49 | behir.hu

Elmaradt a nagy cégmegszűnési hullám, amitől sokan tartottak. A járvány kevésbé hagyott lenyomatot, mint ahogyan azt várták. A Nemzeti Cégtár adataiból kiderült, hogy tavaly és azelőtt sokkal több cég húzta le a rolót, mint idén.

2020-ban 546,3 ezer céget tartottak számon Magyarországon, míg 2019-ben még 552,5 ezret – derült ki a Nemzeti Cégtár adataiból. A tavaly bejegyzett több mint 28,9 ezer cég csupán 62-vel kevesebb, mint az egy évvel korábban útjára indított vállalkozások száma, míg a megszűnések 30,2 ezres múlt évi száma 4949-cel el is maradt a 2019-es adattól. Kedvezőbbnek hat ez az eredmény, elég a négy-öt évvel ezelőtti adatokból kiindulni, amely szerint 20-25 ezerrel több cég húzta le a rolót, mint amennyi megkezdte működését, 2020-ban már az 1300-at sem érte el a különbség.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint egyre kevesebb olyan piaci szereplőt hordoz a cégadatbázis, amely nem folytat tényleges vállalkozói tevékenységet. Az MKIK 13 tematikus munkacsoportot felállító elnöke szerint ahogy tavaly márciusban egyik napról a másikra állt le a gazdaság, úgy ugyanilyen hirtelen indul majd be újra minden, amint elérjük az átoltottságot. Szinte azonnal váltak fölöslegessé a pincérek, a szakácsok, és ugyanígy rögtön lesznek nélkülözhetetlen, amint feloldják a szállodák, az éttermek korlátozását.

Németh Dávid vezető makrogazdasági elemző szerint derűsebb kilátásokra enged következtetni, hogy nincsenek tömeges cégmegszűnések, mert az nagyban csökkentené a gyors és tartós kilábalás esélyét. Megerősítette, hogy sokan kivárnak, és ha nagy a baj, inkább szüneteltetik a tevékenységüket, ebben a körben túlnyomórészt egyéni vállalkozókról beszélünk. A szakértő szerint a talpon maradást a hitelmoratórium mellett segítik a beruházást, illetve a munkahelymegtartást ösztönző gazdaságpolitikai intézkedések, valamint a jegybanki áthidaló konstrukciók. Úgy látja, az ipari megrendelésállomány biztatóan alakul, a hangsúly inkább azon lesz, hogy a nagyobb mértékben sérült szolgáltató szektor mennyire tud tavasszal-nyáron visszatérni a normális kerékvágásba.

Essősy Zsombor Magyarok a Piacon Klub elnöke szerint a feldolgozóipar hozzájárulása a gazdasági teljesítményhez Magyarországon európai összevetésben is magas, márpedig az ipari teljesítmény stabil. Kiemelte, hogy több ágazat meg is erősödött az utóbbi időszakban, ilyen az egészségipar, az élelmiszeripar, a gépgyártás, az elektronika és a védelmi ipar is. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott vannak a kárvallott szolgáltatók, élükön a turizmus-vendéglátás és a rendezvényszervezés szereplőivel. Essősy Zsombor szerint a következő hónapokban konszolidáció s vele együtt piacritkulás jön. Az elnök szerint elképzelhető, hogy talán mégsem kell annyi taxis, masszőr vagy éppen személyi edző. Úgy véli, a multinacionális cégek hazai leányvállalatai hamarabb dobják be a törölközőt, ha kedvezőtlenül alakul az üzleti környezet, mint azok a többgenerációs családi vállalkozások, amelyek tagjai évtizedek óta szívvel-lélekkel dolgoznak. Essősy Zsombor emlékeztetett: miután a forint egy év alatt 10 százalékkal gyengült az euróval szemben, 10 százalékkal erősödtek azon termelő, gyártó kkv-k pozíciói, amelyek exportálnak vagy épp a belföldi piacon importot váltanak ki.

Forrás: Világgazdaság

További programok »

Gazdaság

Újabb üzemanyagárstop jöhet

A kormány a következő héten ül össze, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, ugyanis a magyarországi benzin- és gázolajárak régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki az átlagból. Egy újabb üzemanyagárstop sincs kizárva – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken.
2024. április 19. 12:17
FEL