Tömegesen virágzik a bókoló zsálya a Körös-Maros Nemzeti Parkban

2024. május 28. 06:43 | behir.hu

A Körös-Maros Nemzeti Parkban idén a szokásosnál korábban, már május elején csúcsvirágzásban volt a fokozottan védett bókoló zsálya. Sőt, az első virágok már április elején megjelentek, ilyen korai időpontra eddig még nem volt példa.

A kónya zsálya, vagy másik nevén bókoló zsálya fő elterjedési területe tőlünk keletre, a sztyeppzónában húzódik, egészen az Urál-hegység déli előteréig. Magyarországon kizárólag a Dél-Tiszántúlon, a Körös-Maros Nemzeti Parkban fordul elő, ez elterjedési területének nyugati határa.  Két jelentős, őshonos állománya van, az egyik Kondoroson, a másik az Orosháza melletti Tatársáncon. A tőszám mindkét helyszínen 200 körül van, de a teljes állomány ennél jóval nagyobb, mivel az igazgatóság a termőhelyek melletti pufferterületeken magvetéssel és palántaneveléssel szaporította a fokozottan védett növényt. További telepített állományok találhatók az Ecsegfalva határában fekvő Ördögsáncon, valamint a Csanádi puszták részét képező Királyhegyesi-pusztán.

A szaporított növények is minden évben elszórják magjukat, így mostanra az említett helyszíneken stabil, erős, nagy állomány alakult ki. Május elején már tömegesen jelentek meg a kékeslila virágok. Az átlagos években a csúcsvirágzás általában május közepére esik. A ritka, lágyszárú növény nevét lefelé hajló, „bókoló”, akár 120-130 cm-es magasságot is elérő, ajakos virágzatáról kapta. Nagy, bőrszerű, szíves levélvállú levelei a talajon terülnek el, a virágzatát tartó hajtáson csak kevés levélke van.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

 

További programok »

Itthon

Szélrekordot hozott a melegfront

Viharos széllel érkezett a fővárosba a melegfont. Budapest János-hegy állomáson 28,2 m/s-os (102 km/h-s) széllökést mértek, ezzel megdőlt a legnagyobb széllökés erre a napra vonatkozó fővárosi rekordja. A korábbi rekordot 2005-ben Budapest Lágymányoson mérték, aznap 25,4 m/s (91 km/h) volt Budapesten a legnagyobb széllökés.
13:56
FEL