Többet zötykölődünk a gyorsabb vasúton

2016. július 13. 14:38 | Zsíros András

Csak Békéscsaba és Budapest között szűntek meg a belföldi InterCity-k, miután életbe lépett az új menetrend. A MÁV szerint olyan kevesen utaztak ezeken a járatokon, hogy ezt az igényt a napi négy pár nemzetközi EuroCity vonattal is ki tudják elégíteni.

Korábban a pálya 160 kilométer per órás szintű fejlesztéséhez az az ígéret párosult, hogy akár negyven perccel is rövidebbé válhat a megyeszékhely és a főváros közti utazás. Ennek érdekében költöttek a Budapest–Békéscsaba vasútvonalra több százmilliárd forintot. A Világgazdaság szerdai cikkében meglepőnek nevezte, hogy ehhez képest egy perccel megnövekedett a menetidő, és az országban egyedülálló módon ezen a vonalon megszűntek a belföldi InterCity-k.

A MÁV Kommunikációs Igazgatósága megkeresésünkre a járatok alacsony kihasználtságával magyarázta a döntést. Mint írták, ez a szám a korábbi években mindössze 13-15 százalék körül alakult, ezt pedig az évi félmillió utasnak csupán negyede, 120 ezer fő adta. (A számok alapján tehát akkor is maradtak volna üres helyek az IC-kocsikban, ha mindenki ezt választja a gyorsvonatok helyett.) A közleményben hozzátették, a tapasztalatok alapján a napi négy pár EuroCity vonat ki tudja szolgálni a magasabb szintű komfort iránti igényeket, hiszen a többség a gyorsvonati utazást preferálja.

Pedig a MÁV területi igazgatója hétvégén a Vasutasnapon úgy nyilatkozott a 7.Tv Híradójának, hogy a békéscsabaiak nagyon erősen kötődnek a vasúthoz, népszerű körükben ez a fajta utazási forma.

– A MÁV Zrt. olyan partner szeretne lenni, amely a legjobb utazási igényeket tudja kielégíteni. Ehhez minden tekintetben szeretnénk hozzájárulni és az utazóközönségünknek a javát szolgálni – mondta Mondi Miklós, a MÁV Zrt. Pályavasúti Területi Igazgatóság területi igazgatója.

Az ügyben egyeztetések folynak, de változás valószínűleg a következő menetrendig nem várható.

További programok »

FEL