Többen képviselték Békéscsabát a Dobó Európa Kupán

2022. március 14. 11:25 | behir.hu

Halász Bence nyerte a kalapácsvetést a portugáliai Leiriában zajló atlétikai dobó Európa-kupán

A viadal honlapja szerint Halász 76,69 méterrel diadalmaskodott. A szám másik magyarja, Rába Dániel 12. lett 71,89-cel.

– Jól éreztem magam a versenyen annak ellenére is, hogy végig szakadt az eső. Jobb eredményre számítottam, de ilye körülmények között ez most nem tudott kijönni belőlem. Elégedett vagyok, hogy sikerült nyerni. Fontos mérföldkő ez a siker számomra, ami egyben remek visszacsatolása annak, hogy jó úton járunk. Még csak a felkészülés közepén vagyunk, az igazán fontos versenyek nyáron lesznek majd, bizakodva várom azokat is – értékelt a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes atléta a magyar szövetség tájékoztatása alapján.

Halász tavaly januári műtéte után felépülve, egy év kihagyás után vett részt ismét a dobóatléták legfontosabb téli nemzetközi viadalán.

Az olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes, fedett pályás világbajnok Márton Anita súlylökésben 16,57 méterrel megnyerte a B döntőt, amivel összesítésben a nyolcadik helyen végzett, míg Veiland Violetta 15,08-cal a 13.

A diszkoszvető Szikszai Róbert 59,20 métert dobott, amivel nyolcadik, a gerelyhajító Bogdán Annabella pedig 50,93 méterrel a tizedik lett.

Az U23-asok között a diszkoszvető Péringer Márk 47,47 méterrel a kilencedik helyen végzett, míg a súlylökő Beregszászi Renáta a 13. pozíciót szerezte meg 13,91-gyel.

Vasárnap kalapácsvetésben Gyurátz Réka és Viszkeleti Villő, diszkoszvetésben Kerekes Dóra, súlylökésben Fischer Márk és Kovács László érdekelt.

Forrás: MTI

További programok »

FEL