Több százezer forintot lopott egy nő egy idős, gyulai asszony otthonából

2023. január 19. 10:12 | behir.hu

Besurrant egy idős asszony gyulai otthonába tavaly októberben egy nő, a házból több százezer forintot lopott el. A nyomozók a kevermesi nőt azonosították és elfogták.

Lopás miatt állítottak elő  január 18-án egy nőt a Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei. A gyanú szerint az 58 éves kevermesi nő tavaly október 21-én napközben besurrant egy idős nő gyulai otthonába – számolt be róla a rendőrség. Átkutatta a házat és az egyik szobában egy táskából több százezer forintot vett magához. Kihallgatásán elmondta, arra figyelt fel, hogy az idős asszony a háza udvarán gereblyézett, tehát el volt foglalva. Az utcaajtó nem volt bezárva, így könnyen bejutott az épületbe. A készpénzt egy szekrényben lévő táskából vette ki. Az összeg egy részét a nyomozók a nála tartott kutatáskor megtalálták, lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosának. A rendőrök vizsgálják, hogy a kevermesi nő követhetett-e el hasonló vagyon elleni bűncselekményeket.

A történtekkel kapcsolatban a bűnmegelőzési szakemberek mindenkit arra kérnek, hogy ha elmennek otthonaikból, zárják be a házuk, lakásuk ablakait, ajtajait, kapuját. Ha otthon vannak és olyan helyiséget szellőztetnek, amelynek az ablaka az utcára nyílik, addig maradjanak ott, amíg be nem csukják az ablakot! A szúnyogháló nem jelent kellő védelmet. Amikor kerti munkát végeznek az udvaron, vagy a ház előtt az utcán dolgoznak, figyeljék a kaput! Ha nem látnak folyamatosan rá, mindenképpen zárják be, hogy idegen ne surranhasson be az udvarukba, házukba!
 

További programok »

Gyula

FEL