Idén az általános felvételi eljárásban több mint 140 ezren jelentkeztek valamilyen képzésre, és csaknem háromnegyedük nyert felvételt.
Tájékoztatása szerint a szeptemberben induló tanévben tízből nyolc diák kezdheti meg tanulmányait állami finanszírozásban.
62 659-en nappali, míg 38 913-an valamilyen részidős képzésen tanulhatnak majd.
Katz Sándor elmondta, minden képzési szinten emelkedett a hallgatók száma, nem csak az alap, hanem a mester és osztatlan képzéseknél is.
A legnépszerűbbek idén a gazdaságtudományi képzések, amelyeket a pedagógusképzés, a műszaki tanulmányok, a bölcsészettudomány és az informatika követnek.
Az államtitkár örvendetesnek nevezte, hogy az elmúlt években a pedagógusképzés látványos emelkedésnek indult, idén 16 199 hallgatót vettek fel erre a képzési területre, a tanító és osztatlan tanárképzésen rekordszámú hallgató kezdheti meg tanulmányait
Az államtitkár elmondta, egyre többen érkeznek a szakképzésből, de a legtöbben a gimnáziumokból érkeznek a felsőoktatásba.
A legtöbb diák az ELTE-n kezdi meg tanulmányait, a fővárosi intézményt a debreceni szegedi és pécsi egyetem követi.
A legmagasabb pontszám idén a Corvinus angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás szakára kellett, (477 pont), ezt követte az ELTE, valamint a PPKE jogászképzése (egyaránt 467 pont).
Idén is lesz pótfelvételi, ezt július 30-án hirdetik majd meg. A pótfelvételire az jelentkezhet, aki vagy nem nyert most felvételt, vagy nem adta be a jelentkezését februárig. A diákok augusztus 7-ig jelentkezhetnek a pótfelvételire, és 27-én húzzák meg majd a ponthatárokat.
Forrás: MTI