A közlemény szerint márciusban 5752 gyermek született, 2,9 százalékkal, 169-cel kevesebb, mint 2025 márciusában; 10 393 ember halt meg, 9,2 százalékkal, 1057-tel kevesebb az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás a 2025. márciusi 5529-cel szemben 4641 fő volt.
Ebben a hónapban ezer lakosra 7,1 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,2, a halálozási arányszám 1,2 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2025 márciusában. Az ezer lakosra jutó természetes fogyás 1,1 ezrelékponttal, 5,8 főre csökkent. Ezer lakosra 4,2 házasságkötés jutott, 0,6 ezrelékponttal több, mint egy évvel korábban – közölte a KSH.
Az idén az első három hónapban 17 367 gyermek jött világra, 3,5 százalékkal, 622-vel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Ezen belül januárban 2,2, februárban 5,5, míg márciusban 2,9 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2025 azonos hónapjaiban.
Ezer 15–49 éves nőre 34,9 élveszületés jutott, 0,4 ezrelékponttal kevesebb, mint egy évvel korábban – fűzték hozzá, azzal együtt, hogy a teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,29, egy évvel korábban 1,31 volt.
Az első negyedévben 32 899-en haltak meg, 7,5 százalékkal, 2668-cal kevesebben az egy évvel korábbinál. Januárban 5,3, februárban 8,3, márciusban pedig 9,2 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos hónapjaiban.
A KSH jelentése szerinta természetes fogyás január-márciusban 15 532 fő volt, 12 százalékkal kevesebb az előző évi 17 578 fős értéknél.
Forrás: hirado.hu