Több mint egymilliárd forint fejlesztési forrás érkezik Tótkomlósra

2023. január 18. 12:50 | behir.hu

A Tótkomlóst érintő sikeres pályázatokról számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Erdős Norbert, a térség országgyűlési képviselője. Mint elhangzott, több mint egymilliárd forint összértékű fejlesztések valósulhatnak meg a Dél-békési kisvárosban.

A TOP Plusz pályázatok kapcsán a politikus elsőként a helyszínválasztás aktualitását indokolta meg.

 

– A művelődési ház épületének energetikai felújítására nyert 437 millió forintot az önkormányzat. Egy 70 milliós kerékpárút-fejlesztési projektje is van a városnak. 63 millió forintból az idősek otthona újulhat meg. Nem túl régiek ezek a pályázatok – tette hozzá Erdős Norbert, és bizakodásának adott hangot, hogy rövid időn belül elkezdődnek a munkák és hamarosan élvezhetik a végeredményt a komlósiak. Kiemelte a Zámenhoff utcai, volt bölcsőde épületének hasznosítását: modern kiállítótérként funkcionálhat a jövőben.

 

Fotó: Erdős Norbert

 

Fontos, hogy a kulturális örökség interaktív kiállítás keretében legyen bemutatható a nagyközönség számára. A 141 milliós, teljes körű felújítás is a helyi közösséget szolgálja. Az úthálózat felújítására, a belterületi utak rendbetételére is érkezik forrás, 320 millió forint.

Erdős Norbert az önkormányzatok rezsitámogatása témában a komlósi aktualitásokról is tájékoztatást adott.

 

69 millió forintot nyert a város. Lakosságarányosan ez egy szép eredmény. Választókerületünkbe több mint 700 millió forint érkezett, abból majd 70 millió Komlósra. Örömteli eredmény – fogalmazott a politikus.

 

Erdős Norbert bemutatta Krcsméri János Andrást, a tótkomlósi Fidesz csoport elnökjelöltjét. Erdős Norbert országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette: ezen a napon alakul újjá a helyi csoport.

Forrás: Erdős Norbert

További programok »

FEL