Több mint 1,6 milliárd forintból újul meg az egyik vésztői általános iskola

2021. április 16. 07:32 | behir.hu

A településen új tornacsarnok és uszoda is épül.

 

– A vésztői Szabó Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában a tantermek, szaktantermek, fejlesztőszobák, irodák és a könyvtár teljes körű felújítását végzik el, valamint stúdióhelyiséget és tánctermet is kialakítanak – tájékoztatott Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ vezetője. Mint írta, a fejlesztés része a gépészeti- és elektronikus felújítás és az akadálymentesítés is.   

Az iskolaépülettel szemben lévő telken 981,5 millió forintból tornacsarnok épül, amely egyszerre három osztály párhuzamos testnevelés óráinak megtartására lesz alkalmas.

– Ez elsősorban az intézmény mintegy 400 tanulójának mindennapos testnevelés oktatását teszi lehetővé, mindemellett 2022 szeptemberétől sport- és szabadidős célú rendezvények, iskolai programok helyszínéül is szolgál – ismertette a központ vezetője.

A település önkormányzat 600 millió forintot nyert el az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán uszoda építésére. A tervek szerint az épületben a 25 méteres úszómedence mellett egy többfunkciós strandmedencét, fallabdapályát és fitnesztermet is kialakítanak. 

– A fejlesztésekre eredetileg 794 millió forintos támogatási összeget nyertünk el, amely a kormány jóváhagyásával kétszeresére nőtt, a beruházásokt részben uniós forrásokból biztosítják – közölte Karakas Anikó, Vésztő polgármestere. Hozzátette, hogy a közbeszerzési eljárást napokon belül kiírják, a kivitelezés ősszel kezdődhet és a tervek szerint 2022 nyarára be is fejeződhet.

Forrás: MTI

További programok »

Oktatás

A szakmák sztárjai – elindultak az országos verseny előválogatói

Január 6. és 19. között zajlik Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) Békés vármegyei előválogatója. Itt közel ötszáz tanuló méretteti meg magát harminckilenc szakmában – írja a vármegyei kamara közleménye.
2026. január 11. 12:28
FEL