Több közúti baleset is történt csütörtökön Békésben

2023. június 23. 13:58 | behir.hu

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleseteknél helyszíneltek és ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök.

Békés vármegyében 2023. június 22-én az M44-es gyorsforgalmi úton történt halálos baleseten kívül még négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Kunágotán, a Magyarbánhegyesre vezető úton 2023. június 22-én 11 óra 30 perc körül egy személygépkocsi vezetője hátulról nekiütközött egy forgalmi okból álló autónak. A balesetben az utóbbi jármű vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Gerla külterületén 14 óra 45 perc körül elesett egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfi, aki könnyű sérülést szenvedett. Békésen, a Táncsics Mihály utcában 17 óra 45 perc körül egy személygépkocsi vezetője nem tartott megfelelő követési távolságot és nekiütközött egy lassító autónak. A balesetben a vétlen jármű utasai könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Háromnegyed órával később Orosházán, a Kós Károly utca és a Keleten utca kereszteződésében egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy kisbusznak és összeütköztek. A mentők az autó utasát könnyű sérüléssel vitték kórházba.

Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2023. június 23-án hajnali 2 óra előtt néhány perccel Békéscsabán, a Kazinczy utcában. Egy robbanómotoros kerékpárral közlekedő férfinál jelzett pozitív értéket az alkoholszonda. A 46 éves férfit a rendőrjárőrök orvosi vizsgálatra és mintavételre vitték, majd büntetőfeljelentést tettek ellene. Emellett szabálysértési eljárás is indult, mivel nem volt vezetői engedélye, korábban azt bevonták.

Forrás: police.hu

További programok »

Itthon

Cristiano Ronaldo becenevét, a CR7-et viseli már egy parlagi sasfióka is

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei, a nemzeti park igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálatával együttműködésben minden év június 10. és 30. között ellenőrizték végig a parlagi sasfészkeket, hogy megállapítsák az adott évi szaporulatot. A legjobb élőhelyeken kijelölt mintaterületeken, mintegy 100 sasfészekben, a fiókák is egyedi gyűrűket kapnak, így később a mozgásuk és a túlélésük is monitorozhatová válik.
2026. július 5. 18:42
FEL