Több generáció énekelt együtt népdalokat a Csabagyöngye Kulturális Központban

2023. október 15. 13:27 | Kovács Andrea

A Békéscsabai Nefelejcs Népdalkör nyolcadik alkalommal rendezte meg szombaton a Közös kincsünk a magyar népzene elnevezésű énekes, zenés találkozóját. A rendezvényen a házigazda népdalkör mellett baráti csapatok és általános iskolás gyerekek mutatták be a népdalok szépségét.

A korábban népdalköri találkozóként működő, Közös kincsünk a magyar népzene elnevezésű rendezvényt a Nefelejcs Népdalkör vezetője, Bukvainé Turbucz Ilona azzal a céllal szervezte meg, hogy a közös, tiszta éneklést népszerűsítse.

– Ismerős népdalokat éneklünk, olyanokat, amiket valamikor mindenki tanulhatott, a lényeg az, hogy átörökítsük a népdalkincset az utánunk jövő nemzedéknek. A Nefelejcs Népdalkör mellett a Berényi Népdalkör és a Vésztői Bartók Béla Népdalkör jött el, de fellépett még a Talléros Együttes, valamint Debreczeni-Kis Helga és Pázmándi Gergely Budapestről. A városi, vármegyei népdaléneklési versenyeken szép eredményt elért diákok is bemutatkoztak, így több generáció énekelte együtt a népdalokat – mondta el kérdésünkre.

 


A népzenei rendezvényen fellépett Sprőber Zalán, a Lencsési Általános Iskola hatodik osztályos tanulója is. A diák a behir.hu-nak arról beszélt, hogy hat éves kora óta foglalkozik népdalokkal. Először az iskolai, majd a városi versenyen is kiemelt arany minősítést kapott. 

testvéreim sokat énekeltek a környezetemben és megszerettették velem a népdalt. Ha például autóban utazunk valahova, akkor mi egyfolytában énekelünk. Azért is választottam a népdaléneklést, mert ehhez van hangom, nem tudnám magamat elképzelni például rock énekesként, és az is tetszik, hogy a szövegek által belelátunk a régi emberek életébe, szerintem ez érdekes, jó dolog – zárta gondolatait az ifjú énekes.

További programok »

FEL