Több bank is gyorsan elérhető vállalkozói kölcsönnel lépett piacra

2018. július 27. 07:42 | behir.hu

Néhány nap alatt elérhető, viszonylag kis összegű vállalkozói kölcsönökkel lépett piacra több bank is az elmúlt időszakban. A viszonylag könnyen hozzáférhető konstrukciókkal a céges hitelpiac élénkülését lovagolhatják meg a szereplők.

Egyre több magyarországi bank kínálatában jelennek meg a kis- és középvállalkozásoknak szánt, néhány nap alatt elérhető gyorskölcsönök, amelyek a cégek hirtelen fellépő likviditási problémáit vagy fejlesztési igényeit hivatottak megoldani. A gyorsan elérhető forrást biztosító termékeket leginkább a kkv-hitelpiac növekedése hívhatta életre. Kedvez emellett az ilyen konstrukcióknak, hogy a kisebb cégeknek is egyre nagyobb hányada tervez fejlesztéseket, beruházásokat, amihez az alacsony kamatszint is hozzájárul.

A Budapest Bank a Rapid Kölcsön nevű konstrukcióival jelent meg: a terméknek létezik folyószámlahitel- és éven túli futamidejű változata is.

Utóbbinál a futamidő 13 és 72 hónap közötti lehet, a hitelösszeg pedig 300 ezer és tízmillió forint között mozoghat. A bank honlapján szereplő tájékoztató szerint a hiteligényléshez szükséges dokumentumok hiánytalan benyújtása után egy napon belül döntés születhet a finanszírozásról, és nyolc napon belül megtörténik a folyósítás is.

Az Erste Bank Power Business hitelénél kicsit nagyobb léptékekben gondolkodó cégek is gyorsan pénzhez juthatnak, hiszen a maximálisan igényelhető összeg 75 millió forint, legfeljebb tízéves futamidő mellett. A bank ötnapos elbírálási időt ígér a hiánytalan dokumentáció benyújtásától számítva. Az Erste most akciót is érvényben tart a Power Business konstrukciónál: a július 31-ig benyújtott igényléseknél a futamidő első évében 1,01 százalék az éves kamat.

Az OTP Bank forgóeszköz-finanszírozáshoz ajánlja az OTP Tempó Vállalkozói Hitel nevű konstrukció­ját, amelynek futamideje három és nyolc év közötti, összege pedig ötmillió és 45 millió forint között lehet.

A hitelintézet három banki munkanap alatti elbírálást ígér a honlapján. Az UniCredit Bank magánbetét fedezete mellett kínál gyorshitelt kisvállalkozásoknak: ennél a konstrukciónál a futamidő három hónap és öt év közötti lehet, az igényelt kölcsönösszegnek pedig el kell érnie az egymillió forintot. A hitel kamatait havonta kell törleszteni a kölcsönnél, a tőkét pedig a futamidő végén, egy összegben. Az MKB Bank honlapján szereplő tájékoztatás szerint pedig a kisvállalati hitelkonstrukcióknál 24 órán belül megtörténik az előminősítés, ha rendelkezésre állnak az igényléshez szükséges dokumentumok.

Forrás: Világgazdaság

 

További programok »

FEL