Tizenhatmillió forintból fejlesztett a gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub

2020. április 20. 17:28 | behir.hu

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának és Gyula önkormányzatának támogatásával 16 millió forintból újulhatott meg a gyulai teniszcentrum. A Tenisz Szabadidő Sport Klub az összeget többek között a pályák kiszélesítésére és egy új adogatófal felépítésére fordította.

Vincze Béla, a Tenisz Szabadidő Sport Klub elnöke elmondta, évek óta érkezik pályázati támogatás az egyesülethez, amely jelzi, hogy példás munka folyik a klubnál. A 15 millió forint elnyeréséhez a Magyar Tenisz Szövetség ajánlása kellett, amihez több kritériumnak is meg kellett felelni. A sportági szövetség vizsgálta a klubok utánpótlás-nevelő tevékenységét, a klub létszámát és a versenyeken elért eredményeket is. A pályázati forrást utólag a gyulai önkormányzat 1 millió forinttal egészítette ki, így összesen 16 millió forintból gazdálkodhatott a teniszklub vezetése.

– Első ütemben egy adogatófalat húztunk fel, ami régi álma volt az egyesületnek. Az amatőrök és a versenyzők számára is hasznos pályaelem megépítése azért is volt fontos, mert a két éve átadott új pályák építésekor a régi adogatófalat le kellett bontanunk – ismertette Vincze Béla.

A teniszklub vezetője elmondta, a fejlesztés keretében hatvan centivel eltolták a hat pályát magában foglaló részt, így a pályák már a nemzetközi elvárásoknak is megfelelnek. A pályaszélesítés során megtörtént a játéktéren található világítóberendezés áthelyezése, illetve kábelezése, a szegélykövek beépítése, a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése és a teniszcentrum kerítésrendszerének teljes cseréje is.

– A pályaszélesítés során a középső pályák között egy 4 méter szélességű átjárót alakítottunk ki, amely a külső pályarészek könnyebb megközelítését segíti. A kerítésrendszer kicserélésekor pedig négy nézőkönyöklőt is készítettünk – tette hozzá a klubelnök.

 

(Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba)

Vincze Béla, a Tenisz Szabadidő Sport Klub elnöke (Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba)

 

Az elnök kiemelte, hogy idén is pályáztak, de a pályázatukat még nem bírálták el. Az egyesület azonban tovább folytatja a fejlesztéseket, saját pénzből a sportterek melletti füves részek parkosítását tervezi.

Vincze Béla a klub nevében köszönetet mondott a Gyulasport NKft.-nek, amely felújította a pályarendszer mögötti öltözőket, így járulva hozzá a klub telephelyének esztétikai fejlődéséhez.

Kovács Zoltán, a klub ob II.-es csapatának kapitánya a versenyekkel kapcsolatban elmondta, a versenyszezon március közepén leállt. Az évad utolsó Play&Stay versenyén Csernus Tímea és Mátyás Hunor is a dobogó második fokára állhatott. A versenyszezon leállításával egy időben a csoportos edzések tilalma is érintette a klubot, hiszen a korosztályos és felnőtt versenyzők nem tudnak közösen készülni a folytatásra. A klub ezért arra kérte a sportolókat, hogy egyénileg folytassák felkészülésüket.

– Az egyesületnél továbbra is tartunk edzéseket, de szigorúan betartjuk a Magyar Tenisz Szövetség előírásait, így a versenyzők csupán egymás ellen tudnak játszani vagy az újonnan megépült adogatófalon tudnak gyakorolni. Nagy szerencsénkre az amatőr teniszezők közül sokan a családban adják tovább a sportág szeretettét, így most együtt tudnak ütögetni – tette hozzá Kovács Zoltán.

 

(Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba)

Kovács Zoltán, a klub ob II.-es csapatának kapitánya (Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba)

 

A csapatkapitány kitért a versenyszezon folytatására is, mint mondta, a nemzetközi szövetség július végére tervezi a versenyek újraindítását, így a hazai sportolók is ennek megfelelően készülnek.

Kovács Zoltán kiemelte, nagy öröm a klub számára, hogy Kovács Hédi válogatott keretbeli tagságát a második félévre is meghosszabbították, így a fiatal gyulai játékos továbbra is a válogatott szakedzőjének segítségével készülhet a versenyekre.

Forrás: gyulaihirlap.hu

 

Galéria

 

 

 

 

További programok »

FEL