Tizenegyezer hektár földet vásároltak összesen a Békés megyeiek

2016. augusztus 28. 09:22 | Laczkó Viktória

Tizenegyezer hektár földet vásároltak a gazdálkodók Békés megyében a kormány kiemelten kezelt Földet a gazdáknak elnevezésű programjában. Az elmúlt közel két évben négy ütemben árvereztek el állami tulajdonban lévő földeket, augusztusban lezárultak az aukciók.

Adamcsik László a bérelt területekkel együtt 150 hektáron gazdálkodik. Most a Földet a gazdáknak programban sikerült megvásárolnia egy általa már korábban bérelt hat hektáros földterületet. - Mivel nem csak szántóföldi növénytermesztéssel, hanem állattartással is foglalkozom, egyrészt alkalmas lehet takarmánytermelésre, illetve értékesítésre rendelt termények megtermelésére, gondolok itt napraforgóra, őszi káposzta, repce, és hát ennyivel is gyarapodott a gazdaság mérete.

A 2015-ben kezdődő földárverezés során 955 földrészletet hirdetett meg az állam, ebből 581-et sikerült eladnia. A licitáláson felkínált földek összterülete meghaladta a húszezer hektárt a megyében, ebből tizenegyezer hektárt értékesítettek - közölte dr. Sóvári Tibor, a Földhivatali Főosztály főosztályvezetője. - Megítélésem szerint a program sikeresnek mondható Békés megyében. Az értékesített földek száma hatvanegy százalékra tehető. Jelenleg az adásvételi szerződések kifüggesztési folyamata zajlik, illetve a tulajdonjog bejegyzése - emelte ki a főosztályvezető.

A gazdák átlagosan 5-15 hektár közötti területet vásároltak, 50-60 forint/ aranykorona áron – tette hozzá Sóvári Tibor. A legsikeresebb járások: a sarkadi, szeghalmi és a gyomaendrődi volt. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt közölte, a kormány adósságcsökkentésre fordítaná azt a 270 milliárd forintot, amely az állami földek értékesítéséből folyt be.

FEL