TIM: Folytatódnak az egyeztetések a jövő évi minimálbérről

2022. október 13. 08:31 | behir.hu

A 2023-as kötelező legkisebb keresetekkel és az európai energiaválság következményeivel is foglalkozott a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma monitoring bizottsága szerdai ülésén Budapesten - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a hazai minimálbér 2010 óta közel háromszorosára emelkedett, már magasabb, mint az előző évtized elején az átlagbér volt. A kötelező legkisebb kereset idén januárban 200 ezer forintra, a garantált bérminimum 260 ezer forintra nőtt. A magyar a legnagyobb mértékű emelés volt az Európai Unióban.

A bevált gyakorlat szerint a következő évi minimálbérről is tárgyalásos úton, a szociális partnerek alkujának eredményeként születik majd döntés. A felek a kötelező legkisebb bérek megállapításánál leginkább mérvadó szempontként a főbb makrogazdasági mutatókat - a többi között a GDP, a bértarifa és az infláció - veszik figyelembe. Az egyeztetések heteken belül folytatódnak, ugyanakkor a gyorsan változó, bizonytalan gazdasági helyzet nagyfokú rugalmasságot követel meg a felektől - jelezte a tárca.

Kutnyánszky Zsolt iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkár bemutatta a nemzetközi energiaválság hatásainak leginkább kitett feldolgozóipari kis- és középvállalkozások energiatámogatási programját. A kormány a cégek negyedik negyedéves áram-, gáz- és távhőköltség növekményének felét vállalhatja át, egyúttal az energiahatékonysági beruházásokat is ösztönzi. A program ezzel a rezsiterheik tartós mérséklését, a hazai ellátásbiztonság fokozását is előmozdítja a munkahelyek megőrzése mellett.

A regisztráció október 20-án indul a www.energiatamogatas2022.hu oldalon, a pályázati úton elérhető idei forrásmennyiség 100 milliárd forint. Előkészületben van, és indokolt esetben élesíthető lesz az új munkahelyvédelmi akcióterv is - közölte a TIM.

Forrás: MTI

További programok »

Gazdaság

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL