Természetbúvár tábor a Szarvasi Arborétumban

07:32 | Fajó Attila

Első alkalommal rendeztek általános iskolás korú gyerekeknek természetbúvár tábort a Szarvasi Arborétumban. A gyerekek a foglalkozásokon az ökoszisztémával ismerkedhetnek meg közelebbről.

A turisztikai központ területén első alkalommal megszervezett természetbúvár tábor igen népszerűnek bizonyul a gyerekek között.

– Második turnusra is lesz majd ebből a táborból. Sokat hozzáad a gyerekek értékítéletéhez és tájékozottságához, hogy egy ilyen táborban vehetnek részt. Mi itt az arborétumban tlálható tó környékének élővilágát és a helyi ökoszisztémát vesszük alapul a közös vizsgálódás során. Ez számukra is rendkívül izgalmas és sok új infomációt tartalmazó elfoglaltságot ígér – mondta el a táborszervezők képviseletében Kugyeláné Décsei Mónika, az arborétum kommunikációs vezetője. 

A foglalkozások fókuszában az élővilág megfigyelése és az ökoszisztéma részeivel való megismerkedés áll. A táborszervezők úgy fogalmaztak, céljuk, hogy a résztvevők minél környezettudatosabbak legyenek.

A gyerekek felnőtt kísérő felügyelete mellett állatokat is etethettek, illetve egyéb szabadidős tevékenységeket végezhettek az arborétum területén.

További programok »

FEL