Teljesítmény körrel vette kezdetét az evezős szezon Békésen

2023. május 1. 15:18 | behir.hu

Közel 15 kilométeren evezhettek versenyzők és amatőrök egyaránt a Körösön.

– Noha a rutinosabbak már a vízen edzenek, a tegnapi eseménnyel vette kezdetét az evezős szezon Békésen is. Csaknem 15 km-es távon állhattak rajthoz azok a fiatal versenyzők, sőt lelkes amatőrök is, akik hajóba szálltak a tegnapi napon a Békési Kishajó Kikötőben – osztotta meg közösségi oldalán Kálmán Tibor, Békés polgármestere.

A Békési Kajak-Kenu Club és a Vajda Attila Regionális Akadémia által szervezett eseményen vízen és szárazon is kipróbálhatták magukat a résztvevők. A cél a versenyszezonra hangolódáson túl az idény köszöntése, a közösségépítés, valamint az egészséges életmódra nevelés volt.

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL