Két érmet hoznak haza a taekwon-do világbajnokságról a békési sportolók

2023. szeptember 10. 13:36 | behir.hu

A Tamperében zajló ITF Taekwon-do Világbajnokság folytatásán csütörtökön sem maradtak érem nélkül a Békés vármegyei versenyzők.

A Békés Megyei Harcművész Szövetség beszámolója szerint Mezei Nikolett aránylag simán verte az első fordulóban a malaysiai Saiful Nizam Nur Najihant, majd vereséget szenvedett attól az argentin Camila Canuttól, akit a kick-box világbajnokságon simán legyőzött.

Mezei három versenyszámban is megmérettette magát, de most nem tudott a dobogóra kerülni egyik kategóriában sem. Csapat speciáltörésben negyedik lett. A negyedik kategória, melyben érdekelt volt, a csapat erőtörés furcsán végződött. Itt némi problémát véltek felfedezni a szervezők egy papírral kapcsolatban, így kizárták a (világbajnoki címvédő) magyar csapatot, a (jelenlegi Európa- bajnok) lengyel csapatot és a német csapatot is.

Edzője és klubtársa, Rádai Imre viszont élete eddigi legjobb eredményét érte el csapat erőtörésben, ami egy bronzérmet jelentett. Rádai Imre bronz és Bessenyei Domos ezüstérmével két világbajnoki megyei érem "került haza Békés vármegyébe" – összegzett a szövetség.

További programok »

Sport

Rendhagyó edzés a medgyesegyházi Spárta ITF Taekwon-do SE gerendási edzőtermében

Péntek este a medgyesegyházi Spárta ITF Taekwon-do SE gerendási edzőterme egy rendhagyó eseménynek adott otthont. A klub vezetője, Rusz István hat danos mester meghívására Shihan Gregor László VIII.DAN, a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke, a japán Nippon Seibukan Akadémia és a Magyar Harcművész Nagymesterek Tanácsának tagja látogatott el az edzőterembe.
2026. április 7. 18:49
FEL