Szurkolói ankétot tartott a Békéscsaba 1912 Előre

2023. július 28. 17:30 | Hidvégi Dávid

A szokásostól némileg eltérő helyszínen, a Békés-Drén Kft. békési telephelyén tartotta meg a Békéscsaba 1912 Előre az idény előtti szurkolói ankétot.

A csapatot működtető gazdasági társaság többségi tulajdonosa köszöntőjét követően nyomban ki is tért arra, hogy miért pont ide invitálta a drukkereket, szimpatizánsokat. Barkász Sándor szerette volna, ha megismerik az érem másik oldalát és valamilyen szinten betekintést nyernek annak a cégnek az életébe, amely 150 alkalmazottjával biztosítja a klub zavartalan működtetéséhez szükséges anyagiak döntő többségét.

– Itt a kollégáimmal együtt fáradtságos munkával teremtjük elő azt a néhány százmilliós forrást, amiből az Előre működését évről-évre finanszírozzuk. Akik eljöttek, most már ismerik az érem másik oldalát, a gazdasági hátteret, ami nélkül ma már sehol nincsen foci – mondta elöljáróban a vezető, aki elmondása szerint álmában sem gondolta volna tavasszal, hogy kiesés lesz az együttes vesszőfutásának vége. Hozzátette: a búcsú pedig rávilágított arra, hogy újfajta koncepciót kell kialakítani. Ennek a lényegi részét a helyi érzelmi kötelék jelenti.

– Úgy alakítottuk ki a keretet, hogy a játékosok zöme vármegyei labdarúgóból álljon, vagy legyen viharsarki kötődése. Ez sem könnyű kihívás, mert az igazán jókat kapásból „levadásszák” a tehetősebb klubok, ennek ellenére 17 játékos megfelel ennek a kritériumnak – fogalmazott Barkász Sándor

(Fotó: Molnár Balázs)

 

A klubot szakmai tanácsadóként segítő Pásztor József is sajnálatát fejezte ki a kiesés miatt. Véleménye szerint a csapat az élvonalbeli búcsút követően került megállíthatatlanul lejtmenetbe.

– Szégyellem magam, hogy idáig jutottunk, de ennek sok összetevője van, amit visszacsinálni már nem lehet. Azonnal vissza kell kerülni a másodosztályba és ott olyan eredményeket elérni, hogy a mezőny első harmadában legyen a csapat. Két-három megfelelő szintű játékos igazolásával pedig akár ezt is überelni lehet. A kiesést követően nem sikerült építkezni, az utóbbi három-négy év pedig egyértelműen kudarc volt. Edző, játékos és vezető egyaránt követett el hibát, de most már nem a múlttal kell foglalkozni, hanem a jövővel. Bízom benne, hogy érintés nélkül sikerül felkerülni, ehhez a bajnoki cím megszerzése után az osztályozót is eredményesen kell vennünk. Úgy látom, hogy jó munka folyik, reméljük ez a pályán is megmutatkozik vasárnaptól. A vármegyében szeretik a focit, de ahhoz nyerő csapat kell, hogy vissza lehessen csalogatni a nézőket a lelátóra – osztotta meg gondolatait az Előre legendája, egykori kilencszeres válogatott labdarúgó.

A nemrég kinevezett vezetőedző, Csató Sándor szerint a futballban vannak megmagyarázhatatlan dolgok, a csapat kiesése is azok közé tartozik, de már az elején leszögezte, hogy a múlttal kapcsolatban nem hivatott nyilatkozni. Segítőjével, Ozoróczi Gáborral azon dolgozik, hogy a fiúkkal együtt gyorsan feledtethessék a szomorú napokat.

– Nehéz a jelenlegi helyzet, ezért mindenkinek vért kell izzadnia, különben nem lesz felemelkedés – tette hozzá a szakvezető. – Az elmúlt négy hétben a munka mellett sok lelki ráhatást is kaptak a játékosok. Éreztettük velük, hogy másban lesz részük, hiszen most nem a kiesés elkerülése, hanem a bajnoki cím a cél. Túl kell tenniük magukat a nehézségeken, a legjobb gyógyszer persze mindenre a győzelem. Az edzőmeccseken láthattuk kiben mi van, kinek mi az igazi posztja. A támadószekciót szerettük volna megerősíteni, hiszen sokat fogunk felállt fal ellen játszani, de az újak sok gólt hoztak magukkal. Behatároltak a lehetőségeink, olyan játékosokat igazoltunk, akik elfogadták a feltételeinket és a célunk az, hogy végig ott legyünk a spiccen – fogalmazott.

A keretet jelenleg 27 labdarúgó alkotja, de még a napokban is változott az összetétele. Horváth Péter és az eddigi csapatkapitány Bora György is távozott, míg Vólent Roland és Mihály Bálint érkezett a gárdához. Mivel az átigazolási időszak még javában zajlik, ezért augusztus végéig még van idő formálni az együttest, amennyiben ez szükséges lesz.

– Azt láttam, hogy gyávák a játékosok. Nem mertek focizni akkor sem mertek, ha vezettünk, de akkor sem, ha hátrányban voltunk. Próbáltam önbizalmat adni nekik, sajnos nem ment, pedig a keret megfelelő volt. Sajnos a gyávaság megfertőzte az öltözőt, most azon vagyunk, hogy a vírust kiírtsuk – ezt már Barkász Sándor fűzte hozzá.

A többségi tulajdonos szerint a játékosok mellette a drukkereknek is egységes csapatot kell alkotniuk, mert ők ezzel tudnak segíteni.

– Sajnos ők most sem jöttek el, pedig jó lett volna megtalálni egymással a közös hangot – fogalmazott az első számú vezető, utalva a közösségi oldalakon tapasztalt viselkedési formára, illetve azokra a konkrét atrocitásokra, amelyek a csapat előző edzőit is érték.

Végezetül elhangzott, hogy az NB III-as alakulat új kapitánya Futó Zsombor lett a csütörtöki naptól, helyettesének pedig Póser Dánielt választották a társak.

Távoztak:
Czékus Ádám (Kisvárda)
Lukács Raymond (Targu Mures)
Hamed Yasin (Nyíregyházára kölcsönből vissza, majd ETO FC Győr)
Talpalló Norbert (Körösladány)
Kitl Miklós (Siófok)
Farkas Botond Gergő (Vasas)
Bónus Marcell (Hódmezővásárhely)
Rajsli Tamás (Körösladány)
Sztankó László Márk (Körösladány)
Puskás Gábor (Dunaújváros)
Horváth Péter
Bora György
Szalai Dániel

Maradtak:
Albert István
Babinyecz Balázs
Czinanó Áron
Farkas Márk
Fazekas Lóránt
Futó Zsombor
Hodonicki Márk
Ilyés Tamás
Kóródi Nándor
Krnács Richárd
Mágocsi Bence
Máris Dominik
Mikló Roland
Pap Szabolcs
Póser Dániel
Szabó Csaba
Váradi Ádám
Zádori Krisztián
Zvara Levente

Érkeztek, illetve profi szerződést kaptak:
Geigert Norbert (Tiszakécskéről)
Komáromi Csongor (profi szerződést kapott)
Kuzma Hunor (profi szerződést kapott)
Mihály Bálint (Budapest Honvédtól)
Pintér Norbert (Kaposvárról)
Sármány Kristóf (Hatvantól)
Somogyi Pál (Szarvasról)
Vólent Roland (Tiszakécskéről)

 

Forrás: Békéscsaba 1912 Előre

További programok »

FEL