Sztrájk a Békéscsabai Polgármesteri Hivatalban is

2016. szeptember 12. 13:21 | behir.hu

Egy napra leállhat az élet szeptember 14-én az ország számos polgármesteri hivatalában, mert a köztisztviselők a béremelési követelésüknek munkabeszüntetéssel kívánnak nagyobb nyomatékot adni.

Egész napos sztrájkot hirdetett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) szeptember 14-re – jelentette be az szervezet elnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Boros Péterné elmondta: már idén októbertől bruttó harminc százalékos illetménynövelést követelnek az önkormányzati köztisztviselők számára. A közelmúltban ilyen mértékben nőtt a járási hivatalokban dolgozó kormánytisztviselők fizetése.

Júniusban az MKKSZ figyelmeztető sztrájkkal tiltakozott, mert a mintegy 36 ezer érintett közül csaknem 25 ezren nyolc éve egyetlen fillérnyi béremelést sem kaptak. Akkor a köztisztviselők 15 százaléka szüntette be a munkát, s még csaknem ezren csatlakoztak volna, de a munkahelyükön az akciót nem támogatta a munkavállalók több mint fele, ennek hiányában pedig nem lehet sztrájkolni.

A szakszervezeti vezető szerint az akciójuk eredményeként a kormány – egyeztetés nélkül – a költségvetési törvényben rögzítette, hogy az illetményalapot – ami nagyjából 38 ezer forint – az önkormányzatok állapíthatják meg. Ám ez álságos megoldás – hangsúlyozta –, mert a kevésbé tehetős önkormányzatok források híján nem képesek a fizetések emelésére. Kommunikációs sikerként értékelte, hogy a kormány elismerte a követelés jogosságát.

A kabinet az önkormányzati érdekszövetségekkel minderről háttéregyeztetést is folytatott, ám a tárgyalások lebonyolítására kijelölt Rogán Antal miniszter máig nem jelezte a szakszervezetnek, hogy velük mikor akar beszélni. Ezért Borosné a nyomásgyakorlást változatlanul indokoltnak tartja, és kidolgozták a sztrájk előkészítésének forgatókönyvét is.

Első lépésként a sztrájkkészséget igyekeznek felmérni, és az érdekvédő a kollegái körében uralkodó hangulat alapján úgy véli, többen csatlakoznak majd, mint júniusban. Eddig 19 helyen hoztak létre munkahelyi alapszervezetet – sztrájkot csak ott hirdethetnek, ahol van ilyen –, s másutt is készülnek megalapítani a helyi szakszervezetet.

 A sztrájk azonban a finanszírozásról is szól – emelte ki Borosné. Szerinte a fizetésemelés költségeit az államnak kellene állnia, s ehhez 22 milliárd forintot kellene a helyhatóságoknak biztosítani, amelyek saját forrásból ezt képtelenek előteremteni.

Ha nincs köztisztviselő, a helyhatóságoknál nem lesz ügyintézés, és már most is veszélyes méreteket öltött a létszámerőhiány – fogalmazott az MKKSZ elnöke. A járási hivatalokhoz képest akár hatvan-nyolcvanezer forinttal is kevesebbet keresnek ugyanis a polgármesteri hivatalokban, és ezért aki teheti, a helyhatóságoktól odébbáll. Ezért a sztrájk Borosné szerint az ügyfelek érdekeit is szolgálja, és kéri a megértésüket a szeptember 14-i akció okozta esetleges nehézségek miatt.

 

A többi Polgármesteri Hicvatal mellett Békéscsabán is csak a  halaszthatatlan ügyek intézését tudják kezdeményezni az ügyfelek.

A sztrájkköveteléseket megismerhetik a www.mkksz.org.hu oldalon.


forrás: nol.hu

FEL