Sztárfellépők és színes programok a Madzagfalvi Napokon

2019. augusztus 27. 09:43 | behir.hu

Szeptember első hétvégéjén rendezi meg a békési önkormányzat a XXI. Madzagfalvi Napokat. A rendezvényről a főszervezőt, Túri Andreát, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ igazgatóját kérdezték.

- Tavaly a 20. Madzagfalvi Napok kerek jubileumot köszöntött. Mivel készülnek a szervezők az idei fesztivál újságait illetően?

- Mindenképpen szeretnénk maradandót alkotni, olyat, ami kézzel fogható. Így aztán a Madzagfalvi Napok tiszteletére fákat ültetünk, melyeket rajtunk keresztül lehet örökbe fogadni. Egyeztettünk Békés város főkertészével, aki a rózsaszín virágú vadgesztenyét, a kis- és nagy levelű hársfát és gömbakácot ajánlotta, mert ezek nem tájidegenek. Helyüket ő jelöli ki és már Madzagfalva hetében elkezdődik az ültetés, melyet igyekszünk minden alkalommal fotózni és dokumentálni. Már mintegy 30 örökbe fogadóról beszélhetünk, közöttük nem egy idén született kisbaba nevében ültetnek fát a békésiek, az új életek együttes születését és cseperedését szimbolizálva.

Leporolunk továbbá egy régi Madzagfalvi programelemet, a házasságkötést, a „madzag ami összeköt” jelszóval fémjelezve. A párok összeadója egy békési, végzettségét tekintve szertartásvezető hölgy lesz, Karács Ágnes. Természetesen az itt köttetett frigy nem hivatalos.

A háromnapos fesztivált megelőző csütörtökön este és azt követő hétfőn szabadtéren követhetnek végig két futballmérkőzést az érdeklődők a rendezvény téren, a LED-falon. Először a magyar labdarúgó válogatott játszik Montenegró ellen barátságos mérkőzést, majd EB-selejtezőt láthatunk a szlovák nemzeti válogatott ellen.

Békésen már ismert lehet az „Indiánkenu túlélő verseny”. Most is részesei lehetünk, idén kivételesen a Madzagfalvi Napok alatt. Az egyik helyi gyorsétkezde támogatásával monstrumevő versenyt hirdetünk. A gyerekeket interaktív játékra hívjuk, óriás buborékfújásban próbálhatják ki ügyességüket. Készül a Madzagfalvi Fotófal és kézlenyomatával szintén minden kedves érdeklődő emléket hagyhat maga után. 

 

- Melyek a legnépszerűbb visszatérő elemei a Madzagfalvi Napok délelőtti-délutáni rendezvényeinek?

- Egyértelmű, hogy azon amatőr csoportok, melyeknek tagjai békésiek. Az óvodások, a fúvószenekar, az Energy Dance Cool, a Linea Fitnesz vagy a Belencéres Néptáncegyüttes bemutatóira kíváncsiak a legtöbben, hiszen ekkor láthatják színpadon az unokákat, gyerekeket, de esetleg egy-egy zumbabemutató alkalmával akár saját édesanyjukat is. Ugyancsak nagy népszerűségnek örvendenek a sportprogramok: kézilabda, futóverseny és még sorolhatnám, egészen a vasárnap délelőtti hétpróbáig. 

Tavaly sokan dicsérték az óriás vidámparkot. Azt hiszem, innentől már ez is egy elmaradhatatlan elem. Mint mindenki, a békésiek is enni és inni szeretnek a legjobban, így elmaradhatatlan a nagy kedvenc, az „Ízek utcája” főzőverseny és a házi pálinka verseny, melyekre most is várjuk a nevezéseket. 

 

- A csúcsidőszak persze mindig az este. A délutáni-esti ingyenes élő koncertekre kiket sikerült idén megnyerni fellépőként?

- Tavaly a város lakóinak kérésére felmerült az igény, hogy több békési vagy innen elszármazott tehetséges fiatal énekesnek, zenésznek adjunk bemutatkozási lehetőséget. Igyekszünk kérésüknek eleget tenni, így kezdésként pénteken az újonnan alakult Szana-Duóban a Békés megyei Szabó Anitát és a békési tehetséges gitárost, Nagy Attilát láthatják a színpadon. Őket a békési Herceg Dávid követi, aki mostanában Burai Krisztiánnal és Dér Henivel is sokszor látható a televízió képernyőjén. Az estét a fiatalok aktuális kedvence, Horváth Tamás zárja. Gondolva a legkisebbekre, szombaton látható lesz az Apacuka Zenekar, majd a Deák Bill Blues Band élőkoncertjét élvezhetjük. Vasárnap a békési  Singer Ladies formáció Rácz Renivel, Molnár Katival és Zsombok Rékával áll színpadra, akiket élőben a Só és Bors Zenekar kísér. Majd a Dal című tévéműsorban ismertté vált Acoustic Planet-et is meghallgathatjuk. A fesztivált a Neoton Família sztárjai zárják.

 

- A fő helyszín ezúttal is a Rendezvény tér és környéke lesz. Tud-e ajánlani olyan fesztiváleseményt, amely izgalmaznak, érdekesnek, újszerűnek ígérkezik, de nem itt lesz?

- A már említett sportrendezvények egy része más helyszínen látogatható, például a sportpályán. Idén a kishalfogó-versenyt, szintén a  résztvevők kérésére, a Puskaporos-tónál rendezzük meg. A Barta udvarban várják a véradókat, az előzetes tervek szerint legalább 365 főt, és a véradó kamion is a 470-es főút mellett, a fotósbolt előtt látogatható. 

 

- Végül a záró tűzijátékról áruljon el pár részletet!

- Tavaly nagy meglepetést sikerült okozni a zenés lézer show-val. Most egy hasonló, különleges attrakciót augusztus 20-ra tartogatunk, így a Madzagfalvi Napok idejére hagyományos, pirotechnikai eszközökkel kivitelezett zenés tűzijátékkal koronázzuk meg a háromnapos programsorozatot. Szegfű Katalin

 

További programok »

FEL