Szombaton felbőgnek a salakmotorok Gyulán

2016. július 27. 09:05 | Mikóczy Erika

Ismét felbőgnek a salakmotorok Gyulán, július 30-án szombaton délután, 18 óra 15 perckor. Öt ország motorosai állnak a rajtszalag elé - horvát, szlovén, olasz, osztrák versenyzők és természetes magyarok, a nemzetközi bajnokság soros fordulójában. Utóbbiak közt az idén gyulai színekben versenyző tavalyi magyar bajnok, Magosi Norbert, valamint a debreceni Tabaka József és a miskolci Kovács Roland is. Ez a három hazai salakos vesz részt az ötfordulós, horvát, szlovák magyar nemzetközi bajnokságban, de rajthoz állnak és kiegészítik a mezőnyt más országok vaspapucsosai, osztrák, olasz, bolgár versenyzők is a tervek szerint.  Mindenképp külön említést érdemel a 33 éves Ljubljanai születésű Matej Zagar, aki Európa minden pályáján sztárnak számít, mi több, 2014-ben a világbajnokságként elfogadott Grand Prixen sorozaton az előkelő ötödik helyen végzett, most például Gyula után, közelebbről augusztus  13-én a svédországi Malillában sorra kerülő idei GP 6. fordulójára is készül.

Az ötfordulós, szlovéniai Krskóban kezdődött idei nemzetközi versenysorozaton a jelek szerint a debreceni Tabaka József szerepel a legjobban és esélye van az öt verseny végén a dobogós helyzésre is.

 

Szlovákia után Gyula a következő állomás

Innen folytatja a mezőny Gyulán: A Gorican mellett található Milenium Stadionban a horvát-szlovén-magyar egyéni bajnokság negyedik fordulóját. A 20 futamos alapszakaszt a hazai pályán induló Jurica Pavlic nyerte , aki csak az első futamában kapott ki legnagyobb riválisától, az eddigi első három forduló éllovasától, a szlovén Matej Zagartól. 2 Denis Stojs (SLO, 12 pont), 3. Nick Skorja (SLO, 11 pont, míg negyedik helyen Magosi Norbert (10 pont) zárta. Ők négyen kvalifikálták magukat a döntőbe.

Jurica a döntőben is verhetetlen volt. Mögötte ért célba Nick Skorja, a dobogó legalsó fokára Denis Stojs állhatott fel. Magosi negyedik lett.

Kovács Roland és Tabaka József jól kezdte az estét, hiszen két kör után 4-4 pont, 4 kör után 8-8 egység állt a nevük mellett. Az utolsó etap Tabakának sikerült jobban, de a megszerzett újabb két pont kevés volt a döntőbe kerüléshez, így a 6. helyen zárta a mai estét. Kovács a megszerzett 9 egységével a 8. helyen zárt. A negyedik induló honfitársuk, Fazekas Denisz 5 pontot gyűjtött, ezzel a 12. helyen zárta a viadalt.

FEL