Szőke Gábor: A legjobb nevelési mód a példamutatás

A pécsi születésű Szőke Gábor 2017 óta a Szegya történelem-földrajz-testnevelés szakos pedagógusa, a 2022-23-as tanévben, a rendészetis 12/B osztályfőnöke is. Tegeződve beszélgettünk.

– Miért jelentkeztél tartalékos katonának?

– Már gyerekként érdekelt a katonaság, csak sajnos 19 éves koromban egy súlyos sportbaleset áldozata lettem. Történetesen foci kapus voltam és egyszer annyira megtaposták a támaszlábamat, hogy szilánkosra tört. Ahogy fölemeltem, nyomban visszahajlott, éreztem, hogy baj van. Három hónapig fekvőgipszem volt, ami kitette az irányt.

Majd egy év múlva egy rossz lépést követően ugyanott eltört, ugyanis rosszul forrt össze. Ebből kifolyólag sorállományú katonának ideiglenesen alkalmatlan lettem. Közben egy orvos azt mondta, hogyha még egyszer eltöröm a lábam, akkor lehet, hogy le kell vágni, mert szivacsosodik a csontállomány. Akkor csak polgári szolgálatot vállalhattam, de azóta rendbe jött.

– Annyira, hogy tesitanár is vagy.

– Igen… és teljesítménytúrákat szervezek, lefutottam a maratont stb.

– Hogy kerültél Békéscsabára?

– Egyet találhatsz.

– Szerelem!

– Pipa! Kaposvári vagyok és a pécsi egyetemen megismerkedtem egy helyes csabai lánnyal.

– Töri, föci, tesi minden passzol a honvédséghez. Mikor szereltél fel?

– Három éve. Először szakaszvezető voltam, majd körülbelül másfél éve – a végzettségemből kifolyólag – hadnaggyá léptettek elő.

– Kik jelentkezhetnek?

– 18-60 év között bárki. Majd elvégeznek egy 10 modulos alapkiképzést, amely elméletből, gyakorlatból, harcászatból áll. Évi 20 napot kell szolgálni. Szerencsés vagyok, mert könnyen össze tudom egyeztetni a munkámmal. Önkéntes területvédelmi tartalékos (ÖTT) vagyok.

– Mi szükséges ehhez a hivatáshoz?

– Mindenféleképpen kell a hivatástudat, mert anélkül nem megy. Továbbá el kell fogadni a hierarchikus rendszert. Valakinek ez megy, másnak kevésbé. De akinek ez nem megy, az ne is próbálkozzon! Az tény, hogy itt mindenki megtalálja a számítását. Mindenféle képzettségű embernek szükség van: szakács, sofőr, újságíró; és ha valaki a katonai vonalat szeretné kipróbálni, abban is van bőven potenciál.

– Melyik terület szereted?

– A pedagógus vénámból fakadóan leginkább a kiképzést.

– Létezik olyan manapság, mint a filmekben, hogy csontig alázzák a kiképzők a kvázi kopaszokat?

– Annak is biztos megvan az oka, de én ebben nem hiszek. Miután nap mint nap fiatalokkal dolgozok, és úgy gondolom, hogy a legjobb nevelési mód a példamutatás. Csak olyat kérek tőlük, amit én is megcsinálok, azaz amit elvárok tőlük, azt magamtól is megkövetelem. Persze, ha futnak, nem mindig futok velük, mivel szabadidőmben futok eleget – átlagban heti 40 kilométert.

– Mivel most egy nagyon szomorú helyzet van a szomszédban, egyértelműbben indokoltabb a nagyobb létszámú hadsereg, illetve az erősebb tartalékos állomány. Hogy fordítanád ezt le?

– Mindenképpen tenni kell azért, hogy az ember békében tudjon élni. És azt is tudjuk, hogy a legjobb dolog az elrettentés. Egy hétköznapi példával élve, ha például bemegy az ember a diszkóba, ahol egy hegyomlás kidobó dolgozik, akkor nem kezdünk el senkivel sem kötekedni, mert tudjuk, hogy annak nem lesz jó vége. Tehát egy bizonyos erőt fel kell mutatni. Ez olyan, mint amikor egészségesen előre megkötjük az életbiztosításunkat, mert fel kell készülni a rossz esetekre is.