Változó világ, változó szülő-gyerek kapcsolatok. Ezzel a címmel tartott előadást Szicsek Margit tanácsadó szakpszichológus végzős diákok számára a Csabagyöngye Kulturális Központban. Olyan középiskolásoknak, akik érettségi előtt állnak, és előttük az élet. A 7. Tv Aktuális című műsorában Szicsek Margittal Zsíros András műsorvezető beszélgetett.
– Miért fontos ez a téma? Sokszor halljuk, hogy változik a világ, változnak a kapcsolatok. Mit lehet elérni a diákoknál egy ilyen előadássorozatban?
– Nagyon pozitívak a tapasztalataim. Megmondom őszintén, hogy sok-sok előadás van mögöttem a hosszú pályafutásom során, de ilyen még nem volt, hogy 100-400 diák ült velem szembe. Volt bennem egy kis szorongás. A mai digitális világban ezeknek a fiataloknak lekötni 60 percen keresztül a figyelmét úgy, hogy senki ne vegye elő a mobiltelefonját, és ne kukkantson rá, az a pedagógusoknak, nekünk felnőtteknek nagy kihívás. De azt tapasztaltam, ha úgy szólunk hozzájuk és olyan a téma, hogy az megérintse őket, akkor igenis felkelthető a figyelmük. Ott már azon múlik, hogy mit és hogyan akarunk velük elfogadtatni és megértetni. Nekem az volt a célom, hogy arra hívjam fel a figyelmüket: ebben a nagyon sok ingert naponta rájuk ömlesztő világban egyetlen egy lehetőség van, hogy el tudjanak igazodni, hogy kritikusan tudják szemlélni a feléjük áramló ingerhalmazt. Az, ha tudatosan építik saját magukat, ha folyamatosan növelik az önismeretüket, és kritikusan próbálják eszközként használni ezt a sok lehetőséget, ami körülöttük van, nem engedik, hogy az eszköz használja őket. Ebbe a facebooktól kezdve minden benne van.
– Ebben a korban mennyire képesek a fiatalok arra, hogy belássák ezeket a korlátokat, vagy lehetőségeket?
– Ha meggyőző dolgokkal interpretáljuk a mondanivalónkat, akkor igen. Egy nagyon híres kutatót, Philip Zimbardot szerintem már nagyon sokan ismerik Magyarországon. Ő a Stanford Egyetem kutatója. Annak idején kezdő pszichológusként a börtönkísérlettel híresült el, azóta már eltelt sok évtized. Ma is aktívan dolgozik a professzor úr, ő 20 000 amerikai diákot vizsgált meg, a „Hová lettek a férfiak?” című könyvében ezt meg is jelentette. Döbbenetes eredményeket mutatott ki, hogy gyakorlatilag áthuzalozódik az ember, a fiatalok agya a nagyon sok online pornóval például nagyon megváltozik a szexuális hozzáállásuk a partnerkapcsolatokhoz. Nézte azt is, hogy az internetes játékok hogyan hatnak az emberi agyra. Ha ezeket konkrétan elmondjuk, nem tabutémaként kezeljük, arra odafigyelnek. Amikor ott ül 400 diák, vegyesen lányok-fiúk, és én az online pornó negatív hatásáról beszélek, akkor azért nagyon fontos, hogy mi jön vissza. A Csabagyöngyében olyan fegyelmezetten, és olyan komolyan hallgatták. A lányok azért, mert ugye a fiú a partner, a fiú meg azért, mert neki fontos, hogy milyen következményei vannak, ha ő ezt a „dobozszexet” használja a személyes ismerkedés helyett. Tehát mindenről meg lehet őket győzni. Csak konkrétumokkal, és az ő nyelvükön kell hozzájuk szólni.
– Mit tudnak ebben segíteni a szülők? Azért ők az esetek többségében jóval kevésbé képzettek a digitalizáció terén, elég erős lemaradásban vannak a mai kor fiataljaihoz képest.
– Nem szabad feladni. Tehát nem lehet azt mondani, hogy bocs, én ehhez nem értek, te tudod fiam. Ott ül a szobában két órája, három órája, nem dugta ki az orrát, és nem nézek utána, hogy ez a gyerek most tanul, vagy facebookozik, vagy éppen játszik. Tehát a szülői felelősséget nem győzöm hangsúlyozni, ezt nem lehet szőnyeg alá söpörni. Nem kapok felmentést, hogy én nem tudom, mit csinál, meg én úgyse értek hozzá, meg úgyis azt mond, amit akar. Nem! Ha ennek a kapcsolatnak van előzménye, tehát kicsi korától kezdve kialakult egy kötődés a szülő és a gyerek között, akkor az a gyerek nem lesz más azért, mert kamasz. A viselkedése más, de a gyerek nem. Meg lehet vele beszélni, hogy avasson be bennünket. Szeretném tudni, hogy miket nézel, mi foglalkoztat, és akkor lehet ezekről beszélni. Nem tiltással, hogy ú, ezt a szörnyűséget nézed, lekapcsolom az automatát. Ez így nem működik ebben a korban. De hogyha én is megnézem vele, elmondhatom a véleményemet, aztán azt kezd vele, amit akar. A gyerek nem fogja azonnal elfogadni. Lehet, hogy cáfolni fogja, de el fog ültetődni benne a gondolat, és lehet, hogy egy hónap múlva már nem fogja azt nézni, amire a szülő is azt mondta, hogy ebben én semmi értéket nem látok. Tehát lépést kell tartanunk, nem vonulhatunk el a magunk világába azzal, hogy elég nagy már az a gyerek, 17 évesen tudja ezt már. Nem, szüksége van a konzultációra, a beszélgetésre. Csak venni kell a fáradságot, és oda kell rá figyelni.
– Lehet ez kétirányú is? Tehát ha a szülők jobban érdeklődnek a gyermekeik tevékenységei iránt, akkor a gyerekek is nyitottabbak lesznek arra, hogy a szüleiket mik foglalkoztatják?
– Egészen biztos vagyok benne. Így van, ez kölcsönös. De az nagyon lényeges, hogy én a gyerekem felé mivel jövök. Ha a saját magánproblémáimmal terhelem, például elvált szülők esetében, ha én még mindig siratom a volt párkapcsolatomat, és a gyerekemet terhelem ezekkel, akkor erre ő már nem lesz vevő. Azért mert a gyereknek nem az a funkciója, hogy támogassa a szülőt, és átvegye a szülő ilyen irányú terheit. Tehát nem ezekkel kell beszélgetnem, hanem olyan dolgokkal, ami őt is foglalkoztatja, és amiről nekem is van véleményem. A saját magánjellegű dolgaimat ne a gyerekemre, hanem a felnőtt családtagjaimra és a baráti körömre rakjam.
– Nagyon sokat hallani arról, hogy a közösségi média használatával elszemélytelenedtek az emberi kapcsolatok, a szemtől szembeni kommunikáció. Hogyan lehet megelőzni, hogy ez ne történjen meg a családi kapcsolatokban, hogyha a szülő elkezd bevonódni a közösségi oldalak használatába?
– Minden családban borzasztóan fontos, hogy legyenek hagyományok. Tehát ne rendszertelen legyen az élet. Én tudom, hogy nagyon nehéz a közös étkezéseket megszervezni. Mindenki különböző programokra jár, más időben megy haza, máskor éhes. Tehát lehet, hogy a hétköznapokban a közös vacsorák vagy reggelik nem tudnak összejönni. De a hétvégék legyenek szentek, hétvégén mindenképpen kell lennie közös ebédnek. Ha szombaton-vasárnap a gyerek megszokja kicsi korától kezdve, hogy ha esik, ha fúj, ott délben vagy fél egykor a család mindig az asztalnál ül, akkor az megmarad. Amikor a 17 éves kamasz legszívesebben délig aludna, és alig szedi össze magát, hogy le tudjon menni ebédelni, akkor is oda fog ülni. Mert megszokta tizenév alatt, hogy az a szent. Tehát minden családban lennie kellene ilyen szent fórumoknak, amikor együtt vagyunk. Vagy este, amikor nem a televíziónál töltjük az estéket, hanem nagyon kevés időnk van, és azt a kevés időt egymással. Szoktam mondani, hogy nem a mennyiségi, hanem a minőségi idő számít. Tehát ha az este összesen fél óránk van, hogy a család minden tagja együtt legyen, akkor azt a fél órát úgy lehet kihasználni, hogy avval mi is tudunk töltekezni, és a gyereknek is tudunk adni. De akkor még háttérzajként se legyen bekacsolva semmi, akkor egymásra figyeljünk, akkor már legyenek lenémítva a telefonok. Amit napközben nem tudtunk elintézni, azt már ne este abban a fél órában akarjuk elintézni. Ez a szülő felelőssége is, hogy például a barátnővel anyuka ne fecsegjen másfél órát este, az legyen máskor. Azt a félórát, azt a gyerekének szentelje. Mindegy, hogy milyen korú a gyerek.
– Ha már az életkorról van szó, sokszor előfordul, hogy egészen kicsi kortól kezdve a gyerekek teljesen készségszinten használják a digitális eszközöket. Akár csecsemőkorban már az érintőképernyős tabletekkel tudnak játszani. Mennyire kell, hogy megrémüljenek ettől a látványtól a szülők?
– Nagyon! Nem győzőm hangsúlyozni. A Szilícium-völgyben, ahonnan elárasztottak bennünket a technikának ezen vívmányaival, ott a saját gyerekeiknek a kutatók megtiltják. 14 éves korukig nem néznek tévét, nem használnak mobiltelefont és még számítógépet sem. Mégpedig azért nem, mert ők tudják, hogy ekkor gyereknek kell lenni. Hogy azokat a játéktevékenységeket kell forszírozni, ami a gyerek mozgását, később a kognitív fejlődését is segíti. Amikor már eszközként tudja használni, nem fordítva, hogy az eszköz használja őt, akkor adja a kezébe. Persze hogy pillanatok alatt meg fogja tanulni, mert egyébként egy okos, értelmes gyerek, és akkor már rendeltetésszerűen fogja használni ezeket az eszközöket. Ezt kéne elérni. Bűn, nem tudok mást mondani, bűn, amikor a 3 évesnek azt mondja az apukája, hogyha rossz leszel, nem kapod meg a tabletet. Én megértem, hogy sokszor nagyon nehéz helyzetben vannak a szülők, nagyon leterheltek, sokat dolgoznak, és jó, ha legalább egy óráig csendben van az a hároméves, és nézi a mesét. De egy szülőnek nem egy leckével kell előrébb lennie. Tudnia kell, ha 3 évesen odaülteti a tévémeséhez, ott fog ragadni a gyerek a képernyő előtt, csak a képernyő típusa fog változni az elkövetkezendő években.
– Milyen hátrányokkal küszködhetnek a gyerekek később, hogyha ez így alakul gyerekkorban?
– Nagyon gyakori a koncentrációzavar. Annyiféle inger érkezik, hogy nem tud szelektálni. Nem tudja kiszűrni az irreleváns ingereket, mindenre figyel. De az agyunk nem erre alakult ki az evolúció során, nem tudunk mindenre figyelni. Egy idő után az inger telíti az agyat, és egyszerűen elzsibbadunk. Tehát a tanulásban nehézség fog jelentkezni, a kreativitása vissza fog szorulni, a kommunikációja visszaszorul, mert mindent készen kap. Rengeteg hátránya van. Ez nem olyan direkt módon jelentkezik, mint egy fertőzés. Megettem a bacit, jönnek a testi tünetek. Ennek elhúzódó következményei vannak, de ma már tudják a szakemberek, és millió helyen lehet látni-olvasni, komolyan kéne venni.
– Meg lehet fordítani a folyamatot?
– Meg lehet, de nagyon határozottan. Én nagyon sokszor tapasztalom, hogy a szülő mintha félne a gyerekétől. Amikor azt látom, hogy a 12 éves kisfiú az egész nyarát Békés megyei kistelepülésen tölti, ahol lehet fejen állni, fára mászni, biciklizni, mégis a nyarat a szobájában, mint egy elefántcsonttoronyban a számítógépével töltötte, és erre a szülő azt mondja, tessék elhinni, nem tudok mit csinálni. Ha a szülő a 12 éves gyerekkel nem tud mit csinálni, akkor baj van. Tehát fel kell vállalni, hogy a gyerek duzzogni fog, mérges lesz, puffog, és aztán majd tudomásul veszi, hogy nem a farok csóválja a kutyát.
– Gondolom ehhez a szülőnek is több időt kell rászánnia a gyermekére.
– Így van, és fel kell vállalni, hogy egy darabig haragudni fog, mérges lesz a gyerek. Aztán majd rájön, hogy jé, jó volt a srácokkal focizni, jó volt biciklizni, jó volt egy kicsit csak úgy kint lenni az udvaron. De erre lehetőséget kell teremteni. Nem kell engedi, hogy a nyarat odafönt töltse a szobájában.
– Bízhatunk abban, hogy a gyerekek, akik az előadást meghallgatták, ők ezeket átgondolva esetleg elindulnak a változás útján?
– Nagyon remélem. Alapvetően optimista ember vagyok, de ezek a fiatalok annyira okosak, értelmesek, és nyitottak. Tehát ha valaki megmondja nekik, hogy ezt jó, hogy csinálod, de mértékkel, ne ragadj ott, ne tölts napi két óránál többet ezekkel az eszközökkel, akkor egyszer csak úgy beugrik, és elgondolkozik. Vagy amikor szülő lesz, biztos vagyok benne, hogy egy csomó dolog visszajön, ja, erről én hallottam, akkor talán nem így kéne csinálni. Én nagyon bízok benne, és hiszek is benne.
