Szeghalmi lányok lettek az ezüstérmesek a kézilabda diákolimpián

2023. június 6. 06:15 | behir.hu

Nyolc lány- és nyolc fiúcsapat kézilabda versenye zajlott a hétvégén Szegeden, ahol a korábbi évekhez képest szinte teljesen új dobogósokat avattak.

A Diákolimpia szervezőinek beszámolója szerint a tavalyi nevezési számokhoz képest tovább emelkedett a versenyben részt vevő iskolák száma, összesen 361 csapat indult a körzeti versenyeken, tehát ebben a korosztályban a kézilabda több mint 4300 diákot mozgatott meg. A vármegyék közül Pest és Bács-Kiskun volt a legaktívabb, az országos döntőbe pedig 8-8 csapat jutott be az országos elődöntőkből, így Szegeden 224 versenyző játszott az érmekért. A mérkőzések, amelyeket a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Csongrád Megyei Diáksport Egyesület rendezett, a Városi Sportcsarnokban, illetve a Városi Stadion munkacsarnokában zajlottak két napon át. A megnyitón részt vett Ménesi Imre, Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése, Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság elnöke, és Együd-Máthé Vivien, a Magyar Diáksport Szövetség, Területi Koordinációs és Szolgáltatási osztályvezetője.

Mindkét nem küzdelmeiben volt Békés vármegyei érdekeltség: a lányoknál a szeghalmi Péter András Gimnázium és Kollégium csapata a második helyen végzett, míg a fiúknál a Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola együttese a hatodik pozícióban zárt.

 

A Kazinczy iskola csapata (Fotó: Diákolimpia)

A Kazinczy iskola csapata (Fotó: Diákolimpia)

 

A IV. korcsoportos Kézilabda Diákolimpia® hétvégi országos döntőjében az alábbi dobogós helyezések születtek:

Fiúk:

I. Mezőszilasi Németh László Általános Iskola
II. Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
III. Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium, Győr
Különdíjasok:

A legtechnikásabb játékos: Tamás Barnabás, Győr

A legjobb kapus: Ágoston Armand, Mezőszilas

Gólkirály: Trencsényi Zoltán, Nyíregyháza

A bajnokcsapat testnevelője: Zámbó Tibor, Mezőszilas

Lányok:

I. Zuglói Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest
II. Péter András Gimnázium és Kollégium, Szeghalom
III. Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium és Kollégium
Különdíjasok:

A legtechnikásabb játékos: Kovács Anna, Szeghalom

A legjobb kapus: Koczkás Viktória, Zugló

Gólkirálynő: Aszt Petra, Mosonmagyaróvár

A bajnokcsapat testnevelője: Szocsák Gábor, Zugló

További programok »

FEL