Száznál is több beteget gyógyított meg a vérplazma-terápia

2020. november 23. 16:25 | Papp Ádám Sándor

A gyógyszeriparban – terápiás jelleggel – a koronavírus-járvány ellen is használják a vérplazmát. A szakemberek szerint világszerte növekszik az igény a vérplazmaterápiára, hiszen a támogató gyógymód egyre több súlyos koronavírus-fertőzött esetében bizonyul hatékonynak.

A plazmaadás során egy speciális gép kiszűri a vérből a plazmát egy centrifuga segítségével, a vér többi részét, a sejtes elemeit pedig visszajuttatja a szervezetbe. A békési megyeszékhelyen 2017 óta van lehetősége a helyi lakosoknak a plazmaadásra. Krajcsó Ágnes centrumvezető elmondta, hogy 18 és 60 év közötti magyar állampolgár lehet donor, azonban fontos a sok fehérjebevitel, illetve a megfelelő mennyiségű vízfogyasztás. Kiemelte, hogy a Békéscsabán levett plazmából gyógyszer készül és jelenleg nem járulnak hozzá a koronavírus gyógyítására használt vérplazmakezeléshez, de nem zárják ki a csatlakozás lehetőségét a jövőben.

– Olyan életmentő gyógyszerek készülnek, amelyek mesterségesen nem előállíthatóak. Így tulajdonképpen a donorok a plazmájukkal olyan betegeken segítenek, mint például a vérzékeny, immunhiányos betegek, égési sérültek, illetve transzplantáción átesettek – nyilatkozta a behir.hu kérdésére Krajcsó Ágnes, a Plazma Center Békéscsaba centrumvezetője. 

Magyarországon alkalmazták először a koronavírus gyógyítása során a vérplazma-terápiát. A Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára a 7.TV Aktuális című műsorában korábban elmondta, hogy ez a terápia a passzív immunizálást jelenti. Dr. Boldogkői Zsolt ismertette: ez azt jelenti, hogy kivonják az antitesteket egy olyan ember véréből, aki már átesett a fertőzésen. Az antitesteket megtisztítják és gyógyítani próbálnak azokkal.

A koronavírus.gov.hu azt közölte november elején, hogy már száznál több beteget gyógyítottak meg vérplazmakezeléssel, jelenleg további donorokat keresnek. Hangsúlyozták, hogy csak azoknak a vérplazmája megfelelő, akik korábban már megfertőződtek a koronavírussal és vérükben magas maradt az ellenanyag szintje.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL