Százmillió forintnyi készpénzből lett osztalékelőleg

2023. május 21. 07:14 | behir.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai nemrégiben egy olyan vállalkozásnál kopogtattak, amely évi 80 millió forintos árbevétele mellett 2022 végére már 100 millió forintot meghaladó, évek alatt felhalmozott készpénzt tartott házipénztárában.

A revizorok előre jelezték egy vállalkozásnak, hogy a székhelyén ellenőriznek majd. A helyszínen rovancsot tartottak, megszámolták a vállalkozás készpénzét és kevesebb, mint egymillió forintot találtak. Ezt követően bekérték a vállalkozástól a különbözet elszámolására vonatkozó iratokat és nyilvántartásokat.

 Az ügyvezető már sejthette, hogy mire lesznek kíváncsiak az ellenőrök, és egy taggyűlési határozatot mutatott be, amely a 2022-es adóévre várható adózott eredmény és a korábbi évek eredménytartaléka terhére 100,5 millió forint osztalékelőleg kifizetéséről rendelkezett. Az összeget tíz nappal a helyszíni ellenőrzés előtt fizették ki, levonva a 15 százalékos mértékű személyijövedelemadó-előleget is. Ezt a cég az ellenőrzést követő havi bevallásában szerepeltette és a 15 millió 75 ezer forint adókötelezettségét is befizette. A vállalkozás tehát úgy döntött, hogy a házipénztárban kimutatott, eddig nem adózó készpénz összegét szabályszerűen leadózza.

A NAV a bevallások és a közzétett éves beszámolók adatai alapján figyelemmel kíséri mind a házipénztárakban kimutatott, mind az osztalékelőlegként, vagy kölcsönként kifizetett pénzösszegek sorsát és a kapcsolódó adókötelezettségek teljesítését is.

 

Forrás: NAV

 

További programok »

Gazdaság

NAV: Minden harminc év alatti édesanya szja-mentes januártól

Kedvezően változnak 2026. január 1-jétől a harminc év alatti édesanyák adómentességének szabályai. A kedvezmény jövőre már nemcsak az átlagbérig, hanem a kedvezmény alapját képező jövedelmek teljes összege után érvényesíthető, és a kedvezmény ettől az időponttól a 2023 előtt született gyermekek után is igénybe vehető - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025. december 19. 17:52
FEL