Száz gyerek formálta meg a 1353 adományvonal számjegyeit

2017. augusztus 23. 08:03 | Szendi Rita

Nem mindennapi látványossággal hívták fel a figyelmet önkéntesek, gyerekek, olimpiai bajnok sportolók és népszerű sztárok az Ökumenikus Segélyszervezet rászoruló gyerekeket támogató „Iskolakezdés együtt!” segélyakciójára: óriási élőléppel rakták ki a 1353-as adományvonal számait! Az 1000 rászoruló gyerek beiskolázását támogató segélyakció az ország egyik legszebb terén, a Bazilika előtti Szent István téren állt föl, mind a földről mind pedig a levegőből egyedülálló látványt nyújtva. A szervezők remélik, hogy a figyelemfelhívó akciónak köszönhetően is sokan tárcsázzák majd a 1353-at, amelyre egyetlen hívás 250 forint adományt jelent. A szervezet 40 hívásból már egy 10 ezer forint értékű tanszercsomagot tud összeállítani a rászoruló iskolakezdőknek. A cél, hogy az első becsengetés előtt 1000 táska megteljen.

Az akció közel résztvevője Kovács Koko István jószolgálati nagykövet, olimpiai bajnok ökölvívó, Wolf Kati énekesnő és Bánki Benjámin slammer, az akció idei arcai; Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász, valamint Vastag Csaba népszerű énekes vezetésével formálták meg a 1353-as adományvonalat. A vászonból készült hatalmas számokat kifeszítve arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy bár sokan csatlakoztak már az Iskolakezdés együtt!  összefogáshoz, de sok iskolatáska áll még üresen az Ökumenikus Segélyszervezet látókörében lévő rászoruló családoknál, melyeket az adományvonal hívásával meg lehet még tölteni a tanévkezdésig tanszerekkel. Hiszen ahogy az Iskolakezdés együtt! kampányának mottója mondja: Akkor a legnehezebb, ha üres az iskolatáska!

A rendezvényhez kapcsolódó rövid sajtótájékoztatón Szentgyörgyvölgyi Péter, az akciónak otthont adó V. kerület polgármestere ezúttal is a kezdeményezés mellé állva méltatta a rászoruló gyerekek tanévkezdését segítő akció jelentőségét, majd az önkormányzat nevében 150 füzetcsomagot illetve 500 ezer forintot ajánlott fel a kampány célkitűzései javára. Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója ismertette az országos gyűjtés részleteit. Elmondta, hogy a kampány eddig eltelt ideje alatt sikerült megtölteni a tervezett 1000 iskolatáska majdnem felét, így van remény arra, hogy a hátramaradó bő egy hétben megvalósítsák a tervezett célokat.

Az Iskolakezdés együtt! országos felhívással az Ökumenikus Segélyszervezet 1000 gyermek beiskolázásának támogatására gyűjt pénzadományokat. A gyermekenként 10 ezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomagokkal nehéz sorsú gyerekek tanévkezdését szeretné támogatni tanévkezdésig. Az összefogáshoz idén is a megszokott módokon lehet csatlakozni. Él a 1353-as adományvonal, melynek tárcsázása hívásonként vagy SMS-enként 250 forint támogatást jelent. Szintén elérhető már a Segélyszervezet online adományozási felülete a www.iskolakezdesegyutt.hu oldalon, ahol néhány kattintással és egy bankkártyával tetszőleges összeget lehet adományozni. A nagyobb postákon a csekkbefizetés mellett gyűjtőperselyekbe is várják az adományokat.

Forrás: Ökumenikus Segélyszervezet

További programok »

FEL