Minden évben közel 50 alkotás kerül górcső alá a Kulturális Filmek Fesztiválján. A téma a helyi magyar kultúra bemutatása, olyan emberek életművén keresztül, akik maguk is a nemzeti kultúra megtestesítői.
– Kitaláltuk, hogy ez portréfilm verseny legyen, tehát csak portrékat lehet készíteni olyan magyar emberekről, akik a magyar nemzeti kultúrát testesítik meg Székelyföldön, Délvidéken, Kárpátalján. Az, hogy ott még fennmaradt a magyarság, ezeknek az embereknek köszönhető. Ezeknek az embereknek szeretnénk példát állítani – fogalmazott Bólyáki Attila, a fesztivál alapítója.
Az egyik pályaműben például a fenntartható környezet bemutatásán túl a hagyomány, az innováció, a közösségteremtés egyaránt megtestesül.
– Egy-egy ilyen döntőbe jutott filmnek köszönhetően találkozunk azokkal a kollégákkal, akik a Kárpát-medencében nagyon sok területet átfognak, kiemelik azokat a kulturális értékeket, amelyekre igazán büszke lehet nemcsak az a közösség, ahonnan származik ez a film, hanem talán egy kicsit ez a nemzet is – mondta Csúcs Mária, az egyik film alkotója.
A fesztivál különlegessége az is, hogy az alkotóknak kell először promótálniuk a saját alkotásukat, csak ezután kerülhetnek a filmek a szakértő zsűri elé. A zsűri elnök idén is Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező volt.