Szarvas ma is szereti Ruzicskay Györgyöt

2025. március 4. 09:18 | Bimbó Lajos

A Művészet ereje, azaz a megélt modernizmus címmel nyílt kiállítása Ruzicskay György Munkácsy-díjas festőművésznek a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumban. Az időszaki tárlat az érdemes és kiváló művész életművéből válogat.

– Ahogy Ruzicskay György szerette Szarvast, úgy Szarvas is szereti mai is Ruzsicskay Györgyöt – kezdte Demeter László, a Ruzicskay Alapítvány elnöke. Mint kiemelte, a festőművész a „szarvasi rögnek" az embere. A város nagyon sok híres, neves embert adott a magyar közművelődésnek, amely európai szinten is mérhető, de közülük is kiemelkedik Ruzicskay György, aki viszont egyik rendszernek sem volt a kedvence.

– Ruzicskay György nem volt a helyén, Európában ismertebb volt, mint Magyarországon és Szarvason. Nagyon sajnáljuk, hogy még mindig így van – tette hozzá Demeter László.

 

 

Ván Hajnalka, a múzeum művészettörténésze elmondta, a kiállítás az alkotó életútjának első szakaszát mutatja be, 1925-től kezdődően.

– Ruzicskay György ekkor fejezte be a tanulmányait és akkor kezdett el tanulmányi utakra járni Európában. Azt a gondolatsort élte meg, amely a harmincas évek közepére bontakozott ki: ez a modernizmus időszaka volt – fejtette ki Ván Hajnalka.

A szakember hozzátette, a tárlat a festményeken kívül grafikákat is tartalmaz, melyek szintén izgalmas mementói az alkotó futurista időszakának. Emellett tárgyak is emléket állítanak a szarvasi művésznek.

A kiállítás május 31-ig látható a Tessedik Sámuel Múzeum főépületének dísztermében.

További programok »

Kultúra

Hamarosan nyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Hamarosan megnyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, a kiállítás egyik legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye lesz. A békéscsabai születésű Haan Antal a vatikáni Raffaello-freskót másolta le eredeti méretéhez közel, és a mű több mint száz éve nem volt látható a közönség előtt - közölte a Magyar Nemzeti Múzeum szombaton az MTI-vel.
2026. január 11. 17:10
FEL