Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A haderőfejlesztést fel kell gyorsítani

2022. július 26. 10:06 | behir.hu

A honvédelmi miniszter a haderőfejlesztés felgyorsításáról beszélt Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában.

A miniszteri zászlószalag-adományozással egybekötött harckocsizó fegyvernemi napon Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, hogy több helyszínen nagyszabású épületfelújítási és más infrastrukturális fejlesztések folynak a kormány haderőfejlesztési programjának köszönhetően, így Tatán is. 

Magyarországnak fel kell gyorsítania a haderőfejlesztést a jelenlegi helyzetre való tekintettel. A kormány által létrehozott honvédelmi alap lehetővé teszi, hogy a háborús infláció és a globális gazdasági nehézségek ellenére az eddiginél erőteljesebben folytatódjon az erre vonatkozó program – mondta a politikus.

A kormány a katonák kimagasló arányú illetményemeléséről határozott a közelmúltban a technikai fejlesztések mellett - közölte a miniszter. 

Forrás: hirado.hu

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL