Súlyemelő Eb - Meglepő brit győzelem, Mitykó Veronika szakításban negyedik

2021. április 7. 19:13 | behir.hu

Meglepetésre brit győztest avattak Emily Godley személyében a moszkvai súlyemelő Európa-bajnokság szerdai versenynapján a nők 71 kilogrammos kategóriájában, ahol Mitykó Veronika szakításban - országos csúccsal - negyedikként végzett.

A 31 éves Godley az első fogásnemben második lett, lökésben viszont mindenkit maga mögé utasítva nyert, besöpörve az összetett aranyát is. A brit emelő kiváló produkciója azért nevezhető váratlannak, mert korábban legjobb Eb-szereplése egy hatodik hely volt, legutóbbi fellépésén, a 2017-es kontinensviadalon pedig nyolcadikként zárt.

A súlycsoport magyar indulója, a 20 éves békéscsabai Mitykó Veronika a B csoportban rontott gyakorlattal kezdett, utána azonban javított a 90 kilón, majd harmadikra kiszakította az országos felnőtt csúcsot érő 96 kilogrammot is. Ezzel a végelszámolásnál a negyedik hely lett az övé, az Eb-éremhez egyetlen kiló hiányzott neki. Lökésben a 103 és a 106 kilóval is elbánt, a 108 azonban már kifogott rajta, így a második fogásnemben csak a 19. lett, összetettben pedig kilencedikként végzett a 26 tagú mezőnyben.

Eredmények:
női 71 kg:
összetett, Európa-bajnok:
--------------------------
Emily Godley (Nagy-Britannia) 227 kg (szakítás 98 kg, lökés 129 kg)
2. Alessia Durante (Olaszország) 219 (97, 122)
3. Raluca Olaru (Románia) 218 (98, 120)
... 9. MITYKÓ VERONIKA 202 (96, 106)

szakítás, Európa-bajnok:
------------------------
Olaru 98 kg
2. Godley 98
3. Durante 97
4. MITYKÓ VERONIKA 96

lökés, Európa-bajnok:
----------------------
Godley 129 kg
2. Durante 122
3. Berfin Altun (Törökország) 121
... 19. MITYKÓ VERONIKA 106
Azonos eredménynél az végzett előrébb, aki előbb teljesítette ugyanazt a súlyt.

később:
férfi 81 kg - Kmegy Máté

 

Forrás: MTI

 

További programok »

FEL