Jövőre nem, de a későbbiekben nagy valószínűséggel ismét nekivág majd a K2-nek mászó társával, Klein Dáviddal együtt a békéscsabai Suhajda Szilárd. A hegymászók június 14-én indultak Budapestről, hogy oxigénpalack nélkül megmásszák a Föld legveszélyesebb és második legmagasabb hegycsúcsának számító, 8611 méter magas K2-t, de az időjárás miatt ez nem sikerült. A Johnnie Walker K2 Expedíció tagjai visszatértek Magyarországra. Egyelőre hivatalos kötelezettségeiknek tesznek eleget, Szilárd még nem jött haza, Békéscsabára, de telefonon szívesen a rendelkezésünkre állt.
– Idén is óriási teljesítmény vittél véghez azzal, hogy Dáviddal együtt, oxigénpalack nélkül mintegy hétezer méterig jutottatok fel. De a múlt évben, amikor Varga Csabával másztál, és most is közbeszólt az időjárás.
– Klein Dáviddal együtt ambiciózusan, a sikerben maximálisan bízva indultunk el a nyár elején, és a tavalyi év után óriási öröm volt viszontlátni a hegyet. Sokkal jobbak voltak most a feltételek, mint a múlt évben, viszont arra egyikünk sem számított, hogy most a július ilyen rossz időt fog hozni. Sok kényszerű várakozásban volt részünk, sokat kellett az alaptáborban időznünk az akklimatizációs körök között. 2-3 nap pihenés helyett volt, hogy több mint egy hetet kellett időznünk az alaptáborban, hóviharban, sőt egészen példátlan módon olyan is előfordult, hogy ötezer méter körüli magasságban az eső esett. A hatalmas lavina és az utána jósolt rengeteg csapadék pedig mindenki számára meghiúsította azt, hogy akárcsak megpróbálkozzon a csúccsal.
– A lavina július 23-án pusztította el teljesen a harmadik magassági tábort. Ekkor még reménykedtetek, hogy folytatódhat az expedíció?
– Mi aznap reggel még elindultunk felfelé, de volt bennünk egy furcsa érzés. Végül a hegy lábánál úgy döntöttünk – nehezen, de nagy egyetértésben – hogy visszamegyünk az alaptáborba. Néhány órával később, de még ugyanezen a napon derült ki, hogy a hármas tábort elpusztította egy nagy lavina. Ott volt több mint 25 sátor, úgy kétszáz oxigénpalack és a nagy expedíciók szinte valamennyi felszerelése. Viszont szerencsére akkor senki sem tartózkodott ott, így nem lett a lavinából tragédia. Amikor az alaptáborban rádión megkaptuk a hírt, akkor tudatosult bennünk, hogy valószínűleg vége az expedíciónak, már csak azért is, mert az előrejelzések még több havazást jósoltak. Kacérkodtunk a gondolattal, hogy akár augusztus közepéig is várhatnánk, de akkor már a monszun gátolta volna a mászást. Felesleges kockázatvállalást lett volna ott maradni, így meghoztuk ezt az ésszerű, de igen nehéz döntést.
– Óriási kihívás egy ilyen expedíció, rengeteg élménnyel. Hallhatnánk egyet-kettőt?
– Volt, aki megkérdezte, hogy ha nem jutunk fel a hegy csúcsára, akkor mi értelme van az egésznek? Bár a K2-re valóban nem jutottunk fel, de így is fantasztikus expedíció van mögöttünk, ami összekovácsolt bennünket, és így is óriási élmény volt. A K2 egy hatalmas hegy, gyönyörű kihívás! Most második éve a világon senkinek sem sikerült feljutnia a csúcsára. Emlékezetes marad, hogy aludtunk például egy keskeny jég-párkányon 6700 méteren, mert nem tudtunk nagyobb helyet kivágni a sátrunknak a jégfalon. Néha Dávid után kaptam, mert olyan érzésem volt, mintha legurulna a semmibe. Hatalmas hóviharokat éltünk meg, máskor pedig kánikulát. Mindenféle furcsaságokat ettünk az alaptáborban, viszont szerencsénkre volt nálam igazi jó csabai kolbász, amivel sikerült javítani a menünkön, és persze nagy öröm volt a hazai ízeket érezni. Nagyon várom, hogy a korábbihoz hasonlóan most is elmesélhessem otthon, hogy mit éltünk át az expedíción. Augusztus 20-án már Békéscsabán lesz, és jön Dávid is, remélem, sokakkal találkozhatunk.
– Lesz-e folytatás? Nekivágsz ismét?
– Tavaly száz százalékos bizonyossággal mondtam, hogy újra nekivágok, ez idén meg is történt. Most a visszaérkezés után nem érzem az azonnali késztetést. Veszélyes hegycsúcs a K2, talán lelkileg is túlzás évről évre visszamenni. Jövőre ezért nem tervezem, de valamikor később Dáviddal mindenképpen.
