STRABAG üzem Orosházán – fellendülhet a térség közúti infrastruktúrája

2025. szeptember 18. 17:23 | Kintner Nikolett

16 év után új aszfaltkeverő telep nyílt a STRABAG Magyarország jóvoltából Orosházán, melynek köszönhetően a gyártási és termelési folyamatok környezetbarát módon valósulhatnak meg a jövőben. Az új üzemet ünnepélyes keretek között, csütörtökön adták át.

1998. szeptember 9-én nyílt Orosházán az az aszfaltkeverő üzem, amely mintegy 11 évig szolgálta a térségben élőket, majd a 2008-as világméretű gazdasági válság következtében megszűnt a működése. 16 évvel később, 2025. szeptember 18-án új üzem nyílt, ezzel új lehetőséget nyitva a térségben élők számára. A meglévő adatok alapján, míg a régi üzem 11 év alatt 270 ezer tonna aszfaltot kevert, az új, egész napos folyamatos működés mellett, mindezt mindössze 110 nap alatt teljesítené.

A STRABAG Magyarország ügyvezető igazgatója, illetve az infrastruktúra építéséért felelős direkcióvezető kiemelte: az üzem egyik legfontosabb előnye, hogy kizárólag megújuló energiaforrásokkal dolgozik.

– A berendezést nagyon sok fenntarthatósági elemmel egészítettük ki, ennek egyik legfontosabb része a keverő mellett lévő fedett tárolórendszer, melynek elsődleges funkciója, hogy a gyártási folyamatokhoz használt kőanyagok, zúzalékok nedvességtartalmát csökkentsük,  gyorsítva az aszfalt hevítését, továbbá a fedett tárolók teteje lehetőséget biztosít napelemek elhelyezésére – fejtette ki Urbán Márton.

Hozzátette: bár a telep működéséhez helyben 3-4 fő munkaerő szükséges, az aszfaltkeverő megnyitásával várhatóan több lesz az útépítési beruházás, kialakulhat egy versenyhelyzet, illetve a helyi gazdaság felpezsdüléséhez is hozzájárul.

 

Fotó: STRABAG Magyarország

 

– Ez az üzem a jövőbe vetett hit üzenetét hordozza olyan időkben, amikor a háborús világpiaci körülmények által meghatározott befektetői döntések miatt Orosháza és térsége sajnos komoly veszteségeket szenvedett el – fogalmazott köszöntő beszédében dr. Onody Gyula, a Békés Vármegyei Közgyűlés alelnöke.

A STRABAG területi vezetője számadatokkal támasztotta alá az új üzem hatékonyságát:

– Az üzemben egy teljesen automatizált, környezetbarát berendezést telepítettünk, mely óránként akár 240 tonna aszfalt előállítására is képes. Ez annyit jelent, hogy óránként 9 darab nyerges teherautót tudunk megtölteni aszfalttal, illetve ez pontosan 390 darab Trabant és 60 Limuzin súlyával ér fel – emelte ki Tóth Attila.

Raffai János, Orosháza polgármestere hangsúlyozta, egy ilyen lehetőség számos kaput nyithat meg a város és a környező települések számára is.

– Régi probléma a város életében, hogy nagyon gyenge közúti infrastruktúrával vagyunk ellátva. Bízom benne, hogy ez egy első lépése lehet annak, hogy Orosházát sokkal jobban bekössük az országos úthálózatba, ezáltal olyan lehetőséget nyújtva a gazdasági szereplőknek, amellyel sokkal könnyebb az idetelepülés, illetve az ő termékenységük és produktumaik elszállítása – hangsúlyozta a ppolgármester.

Az orosházi STRABAG aszfaltöntő üzem a város külterületén, közvetlenül a 47-es főút mellett épült fel.

További programok »

FEL