A negyeddöntőket követően ezen a héten már a célegyenesbe fordult a kispályás labdarúgó csapatok számára kiírt küzdelemsorozat, hiszen két nap alatt bonyolították le az elődöntőket és a helyosztókat. Érdekesen alakult a végjáték, hiszen talán az első nap hozott jobb mérkőzéseket a Tréning Center műfüves pályáján. Az első elődöntőben a Sziszi-Szita parádésan kezdett, háromgólos előnyre tett szert és ugyan a folytatásban zárkózott a veretlen Felületkémiát búcsúztató Carbon Car Center, de a Sziszi végül bevitte a kegyelemdöfést és 4–2-vel jutott a döntőbe. A másik elődöntőben a Gyöngy Presszó szerezte meg az előnyt, ezt követően az LTP fordítani tudott, viszont nem tartott ki végig a koncentráció, így végül a címvédő biztosította helyét a fináléban.
Pénteken jöttek a helyosztó mérkőzések, először a bronzért csatáztak a csapatok. Erre a napra a Carbon Car Center maradt frissebb és hatékonyabb, jól használta ki a helyzeteit az LTP-vel szemben és megérdemelten, 6–1-es sikerrel szerezte meg a 3. helyet. A döntőben a szinte legerősebb összeállításában érkező Gyöngy Presszó tűnt esélyesebbnek a fiatalos lendületben bízó Sziszi ellenében. Ezen az estén a rutin döntött: az ellenfél letámadási kísérleteit kiválóan kihasználó Gyöngy már korán betalált Szabó Péter révén, majd Lászik Milán két hasonló, ütemtelen, futsalos megoldással mattolta a rivális kapusát. Ha még bármi reménye maradt volna a folytatásra a Sziszinek, azt Balog Zsolt a második játékrész elején eloszlatta, innentől kezdve pedig már mindkét gárda tudta, hogy eldőlt az összecsapás.
A Gyöngy Presszó 4–0-ra diadalmaskodott, így 2023, 2024 és 2025 után újra megnyerte az Esti Kupát, így az 1. csoport bajnoki címe és a Szuperkupa után újabb trófeát gyűjtött. A torna zárásaként a legjobb négy közé jutott csapatok átvehették a trófeákat, emellett az együttesek legjobbjait is díjazták.
ESTI KUPA 2026
Augusztus 13. (csütörtök)
Elődöntő
Carbon Car Center–Sziszi-Szita 2–4
LTP FC–Gyöngy Presszó 3–4
Augusztus 14. (péntek)
Bronzmérkőzés
Carbon Car Center–LTP FC 6–1
Döntő
Sziszi-Szita–Gyöngy Presszó 0–4
A torna végeredménye:
1. Gyöngy Presszó 2. Sziszi-Szita 3. Carbon Car Center 4. LTP FC
A Sör Bár különdíja:
LTP FC
A torna legjobb játékosai a dobogón végzett csapatokban:
Balog Zsolt (Gyöngy Presszó)
Somogyi Károly (Sziszi-Szita)
Kopács Zsolt (Carbon Car Center)