Simicskó: A legnagyobb megbecsülés a közösségépítőket illeti

2017. szeptember 1. 10:30 | behir.hu

A legnagyobb megbecsülés azokat illeti, akik a közért tesznek, például a katonákat, a rendőröket, az ápolókat, az orvosokat és a tanárokat – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter augusztus 31-én, csütörtökön az újbudai Teleki Blanka Általános Iskola tanévnyitó ünnepségén, amely egyben a XI. kerület központi évnyitója is volt.

A tárcavezető beszédében hangsúlyozta, az iskola nem más, mint a közösség életre nevelő, felkészítő műhelye, amely felkészíti a gyerekeket a jövő nehézségeire - olvasható a kormany.hu-n. Ugyanakkor a tudás átadása mellett a gyerekek karakterének, jellemének formálására is figyelmet kell fordítani – mutatott rá a miniszter.

Simicskó István köszönetét fejezte ki a tanároknak, és megjegyezte, meg kell becsülni őket, hogy munkájukat minél nyugodtabban tudják elvégezni. A diákokhoz szólva azt mondta, a szülők – a tanárokkal szövetségben – egy értékrendet szeretnének átadni számukra, hogy minél jobban helyt tudjanak állni a nehézségek leküzdésében, és hogy az életre fel tudjanak készülni.

„Mi már tudjuk azt felnőttként, hogy az alkotó élet titka nem más, minthogy felnőtt korban is megőrizzük a gyerekkor szellemiségét” – mondta.

A miniszter az állam szerepét is kiemelte az oktatásban, megjegyezve, az idei évtől több mint egymillió gyermek juthat ingyen tankönyvhöz, és a cél az, hogy – a lehetőségekhez mérten – az iskolai étkezés is térítésmentes legyen.

Dr. Simicskó István elmondta: az iskola a fentieken túl az alkotó életre is nevel és támogatja a cselekvőképességet. „Tehát az alkotó élet, a tenni akarás, a közösségépítés felelősségét vállalva tudunk igazán hasznos emberré válni” – hangsúlyozta.

További programok »

Oktatás

A szakmák sztárjai – elindultak az országos verseny előválogatói

Január 6. és 19. között zajlik Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) Békés vármegyei előválogatója. Itt közel ötszáz tanuló méretteti meg magát harminckilenc szakmában – írja a vármegyei kamara közleménye.
2026. január 11. 12:28
FEL