Simicskó: a honvédség mellé húszezer önkéntes tartalékos katonára van szükség

2017. január 26. 10:40 | Mikó Melinda

 A Magyar Honvédség létszáma 30 ezer körüli, ezen felül van nagyjából 5500 önkéntes tartalékos. Simicskó István szerint legalább 30 ezres haderőre van szükség, és emellett kell egy "valós képességekkel rendelkező", mintegy 20 ezer emberből álló tartalékos állomány. "Ez a minimális program, s e mellé kell a megfelelő haditechnika: légvédelem, légierő, tüzérség, páncélosok stb., hogy egy reális elrettentő erővel rendelkező, ütőképes honvédségünk legyen" - fogalmazott a miniszter.

Simicskó István kitért arra is, hogy a hazai védelmi ipar újraélesztése fontos kormányzati célkitűzés. Ehhez a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Belügyminisztériummal közösen létrehozták a hadiipari munkacsoportot is - fejtette ki a miniszter, aki például a gyalogsági fegyverzet, "pisztoly, gépkarabély, mesterlövész puska és egyéb könnyű fegyverzet vonatkozásában" lát esélyt a magyar gyártókapacitás beindítására. A társtárcákkal már folyik az egyeztetés, és a honvédelmi miniszter bízik abban, hogy már az idén le tudják rakni a magyar hadiipar egyes szegmensei újbóli fellendítésének alapjait, és így akár jövőre valós termelés is lehet ebből.

A honvédelmi miniszter a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban  kiemelte a honvédség modernizációja, a fejlesztések fontosságát. Ehhez - mint felidézte - a kormány biztosítja a költségvetési fedezetet, folyamatosan növelik a honvédelmi költségvetést. Simicskó István szerint a jelenleg tervezett fejlesztési koncepció alapján 2026-2027-re prognosztizálható, hogy Magyarország eléri a NATO által elvárt 2 százalékos GDP-arányos honvédelmi költségvetést.

Forrás: MTI

FEL