Sensei Sáfár László vezette karate tábort rendeztek Békéscsabán

2024. október 6. 08:23 | Osgyán Ágnes

Ismét országos karate tábort rendeztek Békéscsabán a vívóteremben. Ezúttal a helyváltoztató mozdulatok gyakorlása volt a középpontban.

Az AJKA országos edzőtábor célja a harcművészetet oktató mesterek képességeinek fejlesztése, elősegítve azt, hogy az edzések alkalmával a tanulóknak minél hatékonyabban és pontosabban tudják átadni azokat a mozgásokat, amelyek a karate alapját képezik. Az edzőtábor vezető tanítója ismét Sensei Sáfár László X.DAN-os nagymester volt.

– A legfontosabb, hogy a harcművészetet oktatók is tanuljanak és fejleszthessék tudásukat. Azzal a célall járom a világot is, hogy átadjam a tudásomat – fogalmazott a magyar karate nagymester. Hozzátette: az edzőtáborba Nagykanizsáról, Szegedről, Békéscsabáról, Gyuláról és Budapestről is érkeztek mesterek.

A három nap alatt a résztvevők négy edzésen vettek részt. Mindenki a saját szintjének megfelelően bővíthette tudását, hiszen a mesterek mellett több fiatal karatéka is részt vett az edzőtáborban, amely ez alkalommal is egy tematika köré épült. 

– A helyváltoztató mozdulatok gyakorlására fektetjük a hangsúlyt, ez egy központi részterülete a karaténak, amire általában nem fordítanak kellő figyelmet. Kevés olyan karate stílus van, ahol ennyire aprólékosan szétszedik ezeket a mozgáselemeket. A sérülések elkerülése érdekében kiemelten fontos, hogy megfelelő alapokon álljon mindenkinek a tudása – osztotta meg Farkas András, a József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület Shotokan Karate Szakosztály vezetőedzője.

A hétvégén többek között páros gyakorlatban, eszközök segítségével is fejlesztették a helyváltoztató mozdulatok technikáját. 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL