Rongálás Eleken, kábítószergyanús növények Kaszaperen, lopás Orosházán

A Gyulai Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett és rongálás vétség miatt büntetőeljárást indított egy eleki férfi ellen. A 23 éves fiatalember május 6-án egy eleki cég telephelyén több munkagépet összetört. Az egyiknek egy betondarabbal kitörte az ajtóüvegét. Egy másik gépet pedig a benne hagyott indítókulccsal elindított és nekiment vele a telephely kerítésének, valamint egy fémládának. A ládán műanyag kannák voltak, közülük több összetört. A férfi egy harmadik munkagéppel is elindult, de abban nem tett kárt. A rendőrök másnap előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

Öt tő kábítószergyanús növényt találtak két műanyag vödörben a rendőrök május 7-én, Kaszaperen, egy ház melléképületében. A házban lakó 31 éves férfit és 22 éves nőt a rendőrök előállították a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságra. Mindketten elismerték, hogy korábban fogyasztottak kábítószert, ezt az elvégzett gyorsteszt eredménye is megerősítette. A rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított ellenük és a növények hatóanyag tartalmát igazságügyi szakértővel vizsgáltatja meg.

Lopás gyanúja miatt állítottak elő egy férfit a rendőrök 2018. május 7-én, Orosházán. Az 59 éves orosházi férfi hetekkel korábban egy lakatlan tanya ajtajáról lefeszítette a lakatot, majd az épületet átkutatta. Egy kézikocsit és több lécet, deszkát vitt el onnan. Az Orosházi Rendőrkapitányság a férfi ellen lopás vétség miatt büntetőeljárást indított. A lopott dolgokat a nyomozók lefoglalták tőle és visszaadták a tulajdonosnak.

Megosztás:

Címke: , , , , , , ,